A suttogó szellemház (mese)

Teo még a karácsonynál is jobban szerette a Halloween-t. Feldíszítette a házat fényes sárga tökökkel, pókhálókkal, nagy fekete pókokkal, s a bejárati ajtó elé odaültetett egy műanyag csontvázat,  és elkészítette  a jelmezt is, melyet majd fel fog venni. Imádott házról házra járni és édességeket gyűjteni. A faluban, ahol lakott, volt egy régi, elhagyott ház, amelyről az a mende-monda keringett, hogy szellemek lakják, mert többen is suttogásokat, süvítések hallottak, amikor közeledtek hozzá. Nem is emlegették mésként, csak a suttogó szellemházként. Egyszer valaki bemerészkedett, de néhány lépés után hanyadt-homlok ijedten kimenekült, és pár nap múlva, amikor már kicsit megnyugodott azt mondta, szellemek lakják azt a helyet. Viszont többen azt mondták, nincs ott senki, csak a szél ki-bejár a repedéseken, annak a hangját hallják.

Teo azonban elhatározta, hogy kideríti, mi az igazság. Halloweenkor, miután már összegyűjtött egy nagy zacskónyi édességet, fogta a zseblámpáját, és elindult a suttogó ház felé. Óvatosan lenyomta a kilincset, bevilágított.

– Van itt valaki? –  kérdezte a sötétségtől, de nem válaszolt senki, ezért belépett a házba, ide-oda fordult, miközben bevilágította az egész helyiséget. Hamarosan huzatot érzett maga körül, és azt érezte, nincs egyedül, s a zseblámpa fényében néhány nagyobb pókháló himbálózott. – Á, értem… Valaki meg akar ijeszteni!

– Mi nem akarunk megijeszteni, csupán játszani szeretnénk veled, és jutalom gyanánt szeretnénk pár csokoládét is a zacskódból –  hallotta a választ Teo, és a zseblámpa fényében meglátott három szellemet ide-oda mozogni a levegőben a zöld kanapé felett. Egyiküknek fekete süveg volt a fején, a másikon egy sötét napszemüveg, a harmadik pedig egy kis sárga tököt dobált egyik kezéből a másikba. 

–  Mit szeretnétek játszani? – kérdezte tőlük Teo kissé remegős hangon, mert az igazat megvallva, kissé megijedt. Bátor fiú volt, de erre a fogadtatásra nem számított, és kishíján kimenekült onnan.

– Találós kérdéseket tegyünk fel egymásnak – mondta az első szellem – , s aki nyer, vehet egy csokit a zsákból.

– Olyat, amikor mutogatásokból kell kitalálni, kinek mi a mestersége – szólt a második szellem, és azt javasolta, az is kapjon csokoládét, aki nem nyer.

– Ország-városozzunk – javasolta a harmadik szellem, aki szintén azzal értett egyet, hogy mindenki kapjon édességet.

– Egyáltalán tudjátok, hogyan kell ezekat játszani? – kérdezte Teo meglepetten.

– Persze!  De inkább tedd ki az asztalra azt a nagy zacskót,  és kezdjük is el a játékot, mert már alig várom, hogy ehessek belőle –  mondta a napszemüveges szellem,  mire a másik kettő helyeselt.

Így aztán Teo és a szellemek sorra játszották a játékokat, fogyott a csokoládé a zacskóból, és remekül szórakoztak. Amikor  már egyetlen édesség sem maradt, és Teo is rájött, ideje hazamenni, elköszönt a szellemektől, de de megígérte, hogy  következő Halloweenkor ismét eljön, hoz magával más gyerekeket is, hogy többfajta játékot is ki tudjanak próbálni.

– Jó, nagyon jó, de ők is hozzanak egy-egy zacskó édességet – nevettek a szellemek, és elillantak a padlás irányába.

Attól kezdve senki sem hallotta a suttogó hangokat a házból, és Teo elmesélte, a szellemek elmentek, majd csak Halloweenkor térnek vissza.