A szeretők 

      Sarah épp hazaért, még a kabátját sem vette le, amikor csengettek. Kinyitotta az ajtót és egy fiatal futárfiú állt az ajtó előtt, kezében egy nagy csokor virággal. 

    -  Signora Martinelli?  Önnek  hoztam  -  nyújtotta a nő felé a küldeményt, aki kivett a kabátja zsebéből  egy kéteuróst és a futár kezébe adta. 

 Átvette a virágokat és becsukta az ajtót. Kíváncsian nézte a celofánra tűzött cetlit. “Nagyon sajnálom.  Marco” , olvasta csodálkozva, hiszen a férje küldte ezt a szép  sárga csokrot. Vázába rendezte, közben  arra gondolt, hogy Marco  mindig is szerette meghökkenteni a  fura ötleteivel, hiszen hamarosan hazaér ő is,  személyesen is átadhatta volna.Biztosan az előző esti veszekedés miatt kapta, hogy kiengesztelődjön. Összevesztek valami banális dolgon, amire már nem is igazán emlékezett. Az utóbbi időben gyakran  megtörtént. 

      Sarah lelkiismerete nem volt  a legtisztább. Hat hónapja  volt  kapcsolata egy nápolyi kollégával, Enzóval. Havi két alkalommal találkoztak,  amikor a férfi Rómába  jött  a céges találkozókra és értekezletekre. Ugyanannál a jól ismert  divatmárkánál dolgoztak, és szenvedélyük e találkozók egyikén született. Mindketten  házasok voltak,    ezért  titkos légyottjaikat  Róma   külvárosi szállodáiban  töltötték, mindig máshol.  Pár óra együtt, mielőtt a férfi az utolsó Frecciarossával  hazautazott volna.  Két találkozó között, munkaidőben  egy-két alkalommal  “eldobható” mobiltelefonnal beszéltek, amelyeket nem lehet nyomonkövetni. A szállodákban is mindig más-más  nevekkel jelentkeztek be, ami senkit sem érdekelt, hiszen az egynapi szobaár   dupláját tették le a pultra  arra a négy órára, amennyit  ott voltak. 

      Sarah  hét évvel  volt idősebb  a szeretőjénél és a lánya akkor kezdte az egyetemet,   míg Enzonak két kisebb gyereke volt,  hat és három évesek.   A nő szívesen kilépett volna  a házasságából és összebútorozott volna vele,  de a férfi  imádta a gyerekeit, és válás esetén minden bizonnyal az anyjukkal maradtak volna.  Azt mondta, naponta látnia kell őket, ők az élete értelme.  Sarah eleinte elfogadta ezt a magyarázatot. Igyekeztek a lehető legbékésebb családi életet élni, nem adni okok a gyanúra, hogy kéthetente hódolni tudjanak  vulkanikus szenvedélyüknek. 

 

       Eltelt egy év, és Sarah egyre inkább elégedetlen volt  az élete alakulásával. Két férfi között örlődött. Kezdte úgy érezni, hogy ennek a kettős életnek semmi értelme sincs.  

Enzo, a szerető, akivel másfél éve tartott a viszonya és Marco, a férje, aki fényévekre volt  tőle, a gondolataitól, a magányos érzéseitől. Hiába próbált közelebb kerülni hozzá ezen idő alatt, hogy elűzze  Enzot az elméjéből és a szívéből, de a férfi megérezte ezt a hatalmas távolságot, ami közöttük volt, pontosan a hallgatásával, a figyelem hiányával, és olyan volt, mintha csak egy barát lenne mellette. Semmi szenvedély, semmi vágy, néha egy-egy kisebb veszekedés semmiségek miatt. Már alig beszéltek egymással. Egyik este,  miközben a konyhában a vacsorához készülődtek, Marconak csörgött a telefonja, Pár percig csendesen tartotta, majd annyit mondott, hogy mindjárt ott leszek, aztán a feleségének azt, hogy el kell mennem, vacsorázz egyedül. 

Kapcsolatuk  hidegsége és Sarah büszkesége megakadályozta,  hogy megkérdezze tőle, mi történt és hová kell mennie.  Biztos volt benne, hogy férjének is van valakije.  

Belefáradt már abba, hogy egyikükhöz   sem tartozik igazán. Itt az ideje, hogy megváltoztassa az életét, és elvárta, hogy Enzo megértse a  csalódottságát, és  döntsön a kapcsolatuk formalizálásáról. 

 

      Az  NH Hotels Roma  kongresszusi termében ültek, hallgatták az igazgató beszámolóját, de Sarah gondolatai  egész máshol jártak. Úgy döntött,  hogy aznap  beszél Enzoval.   Biztosan meg fog lepődni, mert  eddig soha sem gyakorolt rá semmi nyomást, elfogadta a férfi indokait.  Két hete nem látták egymást és ebben a két hétben  

Sarah hihetetlen nyugtalanságott érzett, csak azt tudta biztosan, hogy ez így nem maradhat. Enzo  az , aki erőt adott neki ahhoz, hogy elviselje  a nyomasztó magányt abban a két hétben, amikor nem találkoztak.  A lánya  havonta csak egyszer jött haza Milánoból, az  egyetemről.   A férje és közte egyre nagyobb lett  a távolság, és egyre ridegebb, akár egy műhold, aki a Föld körül kering.  Ideje, hogy vége legyen ennek. 

Az értekezlet  után  a mélygarázsban  Enzo megfogta a nő karját és az autójához kísérte.  

   - Ma melyik  hotelba viszel ? -  súgta a nő fülébe édesen. 

 - Nem, Enzo.  Ma este  csak beszélgetni akarok veled. Szükségem van arra, hogy kibeszéljem magamból, ami hónapok óta bánt.  

   - Mi a baj,  Sarah? Mi van veled? -  nézett rá a férfi aggódva, majd beültek a nő Fiat Pandájába, mint mindannyiszor, amikor a város valamelyik külvárosi szállodájába indultak, hogy édeskettesben lehessenek.  Enzo  minden alkalommal vonattal jött Rómába  ezekre az értekezletekre, és a pásztorórák után taxival ment a Termini központi pályaudvarra,  nehogy esetleg valaki - aki ismeri őt Nápolyból- meglássa, hogy egy nő kocsijából száll ki.    

    -   Nézd, Enzo, elegem van ebből a helyzetből. Beteg vagyok, Enzo.  Beteg vagyok, amikor nem vagy velem. Olyan férfi mellett élek, akivel már semmi közünk egymáshoz, és látom, hogy neki is meg vannak a kis saját külön útjai.  Másfél éve tart a kapcsolatunk, s olyan kevés az a  pár óra, amit alkalmanként   együtt tölthetünk. Soha nem panaszkodtam eddig, ellenálltam a stressznek, amit ez a helyzet  okoz,  de most már nem bírom tovább. Értelmet kell adnom az életemnek, mert így már nincs semmi értelme. 

     - El akarsz hagyni? 

     - Csak ennyit tudsz kérdezni tőlem?  Valami más vártam volna.  

     - Sarah, legyünk konkrétak. Mit akarsz, mit tegyek? 

     - Enzo, ez így nem mehet tovább! 

     -  Sarah, mindig is tudtad, hogy két kisgyerekem miatt kénytelen vagyok kettős életet élni, soha nem titkoltam előtted, és soha nem is tettem neked teljesítetlen ígéreteket.  

    -  Ez igaz,  soha nem tettél ígéreteket, de most azt mondom neked, hogy sok minden változott számomra, és   olyan igényeim vannak, amelyek korábban nem voltak. Igaz, hogy a gyermekeid kicsik, de nem te lennél az első apa, aki különválna a feleségétől és a gyerekeitől. Találkozhatsz velük utána is. De ha fontos vagyok neked, velem is törődnöd kell! 

    -  Természetesen törődöm veled!  De meg kell tartanom bizonyos egyensúlyt mind a gyermekeimmel, mind a feleségemmel. 

    -  A feleségeddel?  De hiszen  te voltál az, aki azt mondta, hogy csak a gyerekek miatt vagy vele, meg  folyton vitáztok egymással, és hogy már nem szeretitek egymást.  

     - A feleségem megváltozott, azt hiszem, megérzett valamit, nem tudom, hogyan, de most nagyon más. Egy nap azt mondta nekem, hogy megértette  az elidegenedésemet, és magát hibáztatta érte. Mindent megtesz a gyerekekért, értem, és a családi boldogságunkért.  Szeretem őt, és a gyerekeinket, nem akarom elveszíteni őket. Ez még nehezebbé tette számomra a dolgot, érted? Túl sok szenvedést okoznék neki, és nem vagyok képes rá  -  magyarázta a férfi  az érzéseit. 

    -   És az nem számit, hogy nekem mekkora szenvedést okozol? 

    -   Nem hagylak el, Sarah, Tudod, hogy számíthatsz rám. 

    -  Igen persze...  telefonon  és munkaidőben..  Gondolod, hogy ez elég? 

    -    Ez van.  Nem tudok változtatni rajta, elmagyaráztam neked a nehézségeket, próbálj megérteni.! 

    -   Ó, igen!  Értem én...  Nem, Enzo, én már nem vagyok hajlandó erre a kettős életre. Döntést kell hoznod, és pedig most!  

    -   Sarah, én  sokat gondolok rád, és kettőnkre,  a jövőnkre,  sokkat többet, mint el tudsz képzelni, de hirtelen , egyik percről a másikra  nem kérheted, hogy hagyjam el a családomat, és veled éljek. Ha kényszerítesz, hogy döntsek, akkor bár vonakodva, de azt mondom neked, hogy fejezzük be.  Itt  és most.    Nem akarom befejezni így, de ha nem adsz  másik  alternativát, muszály ezt tennem . 

      A nőt elöntötte a  fájdalom és a harag keveréke.  Úgy érezte,  utálja ezt az embert. Álmai férfija egyszerűen kihasználta. Az unalmas értekezletek után  szenvedélyes órákkal feldobni a napot, s kielégülve visszatérni Nápolyba.   Esze ágában sem volt őt komolyan venni. Csak szórakozni kellett neki.   Nem is sejtette, hogy rendbejöttek a dolgok az asszonnyal,  már ha valaha is voltak gondjaik.  Így utólag  belegondolva,   lehet, hogy nem is volt igaz, csak azért mondta neki, hogy méginkább belemenjen a kapcsolatba. Ha őszinte lett volna vele, elmondja,  akkor elhagyta volna. Meghagyva őt a feleségnek, hiszen soha sem szeretett a második lenni.  

       Úgy érezte,  menten felrobban az agya. Ezért bűnhődnie kell!   Elindította  az autót és kilőtt, mint egy rakéta. Eszeveszett tempóban száguldott a városon át.  

     -  Hová mész ezzel az őrült sebességgel?   Megölsz mindkettőnket! Lassíts le, kérlek! – de a nő nem válaszolt, ugyanolyan erővel nyomta a gázpedált.   - Sarah,  kérlek, nyugodj meg!  Te mindig is kiegyensúlyozott nő voltál, ezért is szerettem beléd. Állj meg  és beszéljük meg a dolgot felnőtt emberekhez illően!  

   -  Félsz?  Félted azt a nyamvadt életedet?  Nincs mit mondanom neked azok után, hogy te már mindent elmondtál nekem. 

     Elhagyták a várost  és nyílt vidéken száguldoztak. A nő valamivel lassabban vezetett, figyelte a tájat, majd lehajtott a főútról egy fákkal övezett mellékútra, s  egy csalitos résznél ráfordult egy földútra, néhány méter után  megállt,   leállította a motort.  Tél volt, délután 5 óra, kezdett már sötétedni. 

    - Sarah, azt gondoltam,  hogy bölcs és érett nő vagy, és én  vakmerő tinédzserként viselkedtem. Talán másfél év sem volt elég ahhoz, hogy valóban megismerhesselek. 

     -  Valóban nem volt elég.  Csak két dolgot ismertél meg belőlem. A szenvedélyemet és a türelmemet. De ezek elmúltak, Enzo.  Vége! 

      Benyúlt  a táskájába,  elővette a pisztolyt és halántékon lőtte  a férfit. Olyan gyorsan történt, hogy annak  esélye sem volt védekezni.  Azonnal meghalt. Testét kirakta két bokor közé. Zsebeit kiürítette,  kivette az eldobható mobilt is, amelyiken néha  beszélni szoktak, és   a közeli tóba hajította az irattárcával és a fegyverrel  együtt.  Visszaült az autóba és elhajtott onnan.  

       Senki nem tudott a kapcsolatukról,  és semmi sem bizonyítja, hogy volt valami más is közöttük, mint munkatársi kapcsolat.  Két kolléga, amilyen sok van. Semmi több.  Mindez annak a rendkívüli körültekintésnek és diszkréciónak volt köszönhető, amelyet Enzo  mindig is megkövetelt.  Sarah biztos volt benne, hogy sohasem  találják meg a tettest! A bűntény büntetlen marad.  

       Hazement,  levette  bőröndöt a szekrény tetejéről és becsomagolt egy hétre  való holmit.   

    „Anyámhoz mentem. Intézd a válást. Sarah”   írta egy papírra, amit a férje éjjeliszekrényére tett, s mint aki jól végezte dolgát elhagyta a házat.  

Amikor a bőröndöt  rakta be az autó csomagtartójába, akkor vette észre, hogy Enzo aktatáskája ott maradt. Sebaj, gondolta,  majd útközben valahol megszabadul tőle. 

         Annyira elmerült a gondolataiban,  hogy a stop-táblát figyelmen kívül hagyva, lassítás és körültekintés nélkül hajtott ki az útkereszteződésnél a főútra. Éppen akkor ért oda egy nagy sebességgel száguldó kamion, ami a felismerhetetetlenségig maga alá gyűrte a Fiat Pandát és a nőt, aki vezette.  Csak Enzo aktatáskája és néhány női holmi volt az, ami sértetlenül megúszta a balesetet.