Fodor Gyöngyi  -  A festmény

Amikor Steeve este hazaért és meglátta a bejárattal szemközti falon az új festményt, rögtön megállapította,  hogy egyáltalán nem tetszik neki.  Szerinte  nem oda való. Ő inkább egy Van Gogh napraforgóira emlékeztető valamit akasztott volna a falra, ami kedves színfoltja lett volna a nappalinak, s már akkor is jó kedve lenne az embernek, ha csak a képre nézne a szép élénksárga színeivel.   Ellenben ez, ott szemben a falon,  inkább komorságot tükrözött. Egy kopár szikla tetején egy féltetős ház dacolt a viharos tenger hullámaival , s a  kerek ablakokban semmi fény nem látszott,   a holdat szinte teljesen elfedték a borongós sötét felhők, s úgy tűnt,ez a legborzalmasabb éjszaka, amit el lehet képzelni.

-  Ugye, milyen bámulatosan jól néz ki ? Mintha  pontosan oda , arra a falra tervezték volna!   Tetszik?  - kérdezte a felesége  odalépve a férje mellé és csodálattal nézett az újonnan vásárolt képre.

- Nem, nem tetszik -  ingatta fejét Steeve . -  Mennyiért vetted?

-  Ötszáz ..

- Ötszáz euró, ezért  ?  Melyik csaló adta el ilyen sok pénzért?

-  Nem a zúgkereskedőknél vettem, hanem  a  Mayer antikváriumban  -  felelte a nő. -  Mayer szerint  igazi remekmű, és  jutányos áron jutottam hozzá.

-  És ?   -    nézett rá a férje további magyarázatot várva. Méghogy jutányos… csak van valami, ami miatt ennyi pénzt kértek érte.

-   Azt is mondták, hogy  legalább 150 éves, és  jó befeketetés, mert pár év múlva akár a dupláját is érheti.  Aztán még azt is, hogy rendkívüli festmény, te is  bele fogsz szeretni - magyarázta lelkesen a nő.

-  Nem azt mondom, hogy nem értékelem a festő munkáját, mert bizonyára  nem egy útszéli ,  nevenincs  piktor festette, hiszen a Mayer antikvárium  ilyen szempontból megbízható hely,  de  akkor sem az én ízlésvilágom.

A férfi arra gondolt, hogy a felesége az utóbbi időben eléggé megcsapolta a bankszámlájukat a vásárlási mániájával. Többször is mondta már neki,  fogja vissza magát, de  csak pár hétig tartja be  az önmegtartóztatást,  aztán újra kezdi a pénzköltést.  Az lesz a vége, hogy el fogja venni tőle a kártyát és ad neki hetente egy összeget, amiből gazdálkodnia kell. Akkor majd nem vesz ilyen ocsmány, sötét festményeket a nappaliba, ami elrontja az ember hangulatát, akárhányszor csak rápillant.

-  Inkább azt mondd meg, hogy mi a vacsora!  Pillanatnyilag az sokkal jobban érdekel. Farkas éhes vagyok!

- Rendeltem két hatalmas pizzát  8 órára, hamarosan érkezik.  -  válaszolta a feleség és az órájára pillantott, majd elindult a konyha irányába, hogy elkészítse az asztalt. Nem foglalkozott azzal, hogy a férjének negatív véleménye van a festményről. 

 Steeve  a hálószoba irányába indult,  hogy átöltözzön.  Pár perc múlva hallotta, hogy csengetnek, biztosan a pizza, gondolta, és mivel nem szerette ha kihűl és újra kell melegíteni, ezért egykettőre felvette a farmerját egy pulóverrel, és a kötős bőrcipőt is  kényelmes mokaszinre cserélte.

Amikor visszament  a nappaliba ès indult volna ő is a konyha irányába ismételten ránézett a képre. Megdöbbent, mert a házban égett a villany. Megdörgölte a szemét, hogy jól lát-e , mert ezer százalékig meg volt róla győződve, hogy amikor megjött, a ház kerek ablakai teljesen sötétek voltak. Talán rosszul emlékszik… Megrázta magát, és elfordította a fejét, majd háromig számolt és elindult a konyhába.

Vacsora után egy pohár borral a kezükben  leültek a nappaliban , TV-t néztek,  s amikor már a feleség lefeküdt,majd kicsivel később a férfi is indult volna a hálószoba irányába,  tekintete a képre esett.   Abban a pillanatban  előbukkant a festményen a hold, már nem takarták el a komor felhők.  Ez nem lehet igaz!    A hirtelen döbbenettől kiesett a kezéből a vizespohár, tompán huppant a puha szőnyegen.

Nehezen aludt el,  rémes álmai voltak, többször is felébredt, hol melege volt, hol fázott,  és reggel olyan érzéssel ébredt fel, mintha egész éjszaka szenet lapátolt volna egy vagonból többszáz zsákot megtöltve. Eszébe jutottak az előző este látottak, és enyhe gyomorideggel kelt fel, s még a nyakkendőjét is  csak nagy nehézségek árán tudta rendesen megkötni.  Amikor a konyhába ment kávét inni, csak fél szemmel mert a képre nézni, de semmi változást nem látott rajta. Megkönnyebbülve nagyot sóhajtott, mert minden a helyén volt:  háborgó tenger, sziklán álló féltetős ház, felhők mögül alig-alig látszó telihold, kerek ablakok, sötétség.  Arra gondolt, hogy az utóbbi időben  minden nap 12-14 órákat dolgozott az irodában az új projekten, talán túlhajtotta magát, és pihennie kellene néhány napot, de ha minden jól halad, hétvégére elkészül a munkával. Dupla adag kávét öntött magának, és bekapott néhány teljes kiőrlésű kekszet is. Elmenőben még elmondta a feleségének, hogy csak akkor telefonáljon, ha igazán fontos a dolog, mert a nő gyakran felhívta és félórát is képes volt beszélni a semmiről.

Az irodába érve is érezte a pihentető alvás hiányát, s erről  eszébe jutott a festmény. Bekapcsolta a számítógépet, és kutakodott az interneten, hátha megtud valamit a festőről és erről a képről. A művészről talált néhány információt, látott pár festményét is, de a sziklán álló házról nem talált semmit. Csalódottan nyúlt az előtte magasodó dossziéhalmazhoz, és nagyot sóhajtva nekiállt dolgozni.

      Aznap este, amikor  Steeve egyedül volt a nappaliban ismét a festményt bámulta. Úgy tűnt, hogy a  vihar elmúlt, a háborgó tenger megnyugodott,  és a telihold visszatükröződött a sima víztükörben.  

-   Látom, kezdesz megbarátkozni vele !  - lépett oda hozzá a felesége, de amikor a férje arcára nézett, meglepődött.   -  Mi van veled, miért vágsz ilyen rémült ábrázatot?

A férfi először nem is tudta, el merje-e mondani aggályait a képpel kapcsolatosan, de úgy érezte, muszály beszélnie róla.

-  Mondd, milyen a tenger?   Mit látsz a képen?

- Hogy-hogy   mit látok?   Háborgó tengert és egy házat a sziklán.

- És a holdat is látod?

- Nem igazán… eltakarják a felhők    -  válaszolta a feleség, aki egyre furábban nézett a férjére.

-  És az ablakok milyenek?

-  Kerekek.

-  Jó, de világosak, vagy sötétek?

-   Sötétek.   De miért?

-  Nem is tudom, hogy mondjam el…. 

 - Mondd csak, hallgatlak!

-  Tegnap este  vacsora előtt fény szűrődött ki  a ház ablakain  – mondta a férj szinte remegve és megfogta a nő kezét, amit évek óta nem csinált.   -  A kerek ablakok mögött égett a villany a házban!

-  Jól vagy,  drágám?

-  Aztán mielőtt mentem volna aludni…   a  hold… a hold  előjött a felhők mögül  -  mutatott a képre az ujjával, megbökve azt a helyet, ahol azt látta.  -  Most,  az előbb   meg a tenger teljesen nyugodt volt, sima   és a vízben visszatükröződött a telihold. 

- Ugyan miket nem beszélsz? Nézd meg, ugyanolyan, mint amikor megvettem ! -  fogta meg a férje karját. – Gyere, ülj le, hozok neked egy pohár vizet !  -   és elindult a konyhába, hamarosan egy pohárral a kezében tért vissza, amit a férjének adott.

 -   Talán valami felizgatott a munkahelyeden?  Ma este feküdj le időben!  Meglátod, holnap reggel már másként látod!

De a férfi hiába feküdt le,  nem aludt, forgolódott, aztán olyan érzése volt, mintha  a festmény azt akarná, hogy odamenjen hozzá. Óvatosan  a nappaliba ment,  és leült szemben a képpel. Hosszasan nézett rá. Először semmi különöset nem vett észre, minden a helyén volt,  de aztán fényvillanásokat látott, hol az egyik ablakban, hol a másikban, mintha valaki egy viharlámpával járkálna odabenn, majd a fény kijött a házból és megállt a vízparton. 

-  Valaki van ott,és nekem jelez -   kelt fel  és  bemenekült a fürdőszobába, mintha üldözné valaki. Nekitámaszkodott az ajtónak, becsukta a szemét, és számolni kezdett. Amikor kissé megnyugodott, bevett  két altatót , mégis alig bírt elaludni.  

Reggel felhívta az orvosát,  és időpontot kért tőle, aki már aznap délután fogadta. Steeve zaklatottan mesélte el neki a látomásait.

 - Biztosan agydaganatom van  -  fejezte be a beszámolót . Az orvos csak ingatta a fejét, s hogy megnyugtassa a beteget,  adott egy beutalót CT vizsgálatra.

- Addig is amíg meglesz a CT eredménye, felírok neked egy nyugtatót. 

-  Nem vagyok bolond! Tudom, hogy mit láttam! -  erősködött Steeve.

-  Hiszek neked, persze, de reggel és este vegyél be a gyógyszerből, autót most ne vezess,  s amint meglesz a CT eredmény, ismét találkozunk és megbeszéljük a tennivalókat.

     De Steeve hiába szedte a nyugtatót, a kép igenis változott.  Hol az ablakokban fényt látott,  hol a hold előbújt a felhők mögül  és mosolyogva táncolt a fényes csillagokkal , vagy a hullámok elcsitultak és lágyan  ringatóztak,  de előfordult, hogy   a ház kéménye füstölt, és az is megtörtént, hogy valaki fényjeleket küldött neki.  Valami mindig történt.

    A CT vizsgálat semmilyen elváltozást nem mutatott, ezért az orvos konzultálva egy neves pszichiáterrel , továbbra is a nyugtatók szedését és pihenést javasolt neki.

     Steeve egyik este  arra ébredt, hogy mindene sajog, olyan keménynek érezte az ágyat, tapogatózott,  s rájött, hogy deszkapadlón fekszik.  Körülnézett, a helyiségben félhomály uralkodott. A közelében felfedezett egy kisasztalt, melyen egy petróleumlámpa adta a kevéske fényt.  Ekkor odakinn erősen, mélyen  dörgött , szinte megremegtek a falak.   Villámok  cikáztak át az égbolton, melyek fényében meglátta a kerek ablakokat.

      - Mi történt? Hol a francban vagyok? -  Megkapaszkodott az asztal lábában, felállt és odavánszorgott , hogy kinézzen.  A háborgó tengert látta, a hullámok olyan magasra felcsapódtak, hogy még az ablakra is jutott belőlük. Megdermedt a látottaktól.

     -  Hogy lehet ez?  Egy toronyház tizedik emeletén lakunk, háromszáz km-re a tengertől-   s ekkor döbbent rá, hogy a festmény beszippantotta, és a féltetős házban van.

      Újra kitekintett, és a tenger túloldalán a feleségét vélte látni, aki ott ült a nappaliban. Újabban a nő már meg se kérdezte tőle hogy érzi magát, hiszen amióta megvette azt az átkozott festményt, azóta össze-vissza beszél. Szépen kirúzsozott szája mintha kárörvendően mosolygott volna és  ábrándozva lakkozta a körmeit.    Haza akart menni, hogy amint hazaér, kidobja azt az ócsmány sötétséget a falról a feleségével együtt.  De ott van közöttük a haragos tenger. 

    - Nincs messze, hiszen odalátni..Mintha csak itt lenne a szomszédban….    Aztán jó úszó vagyok!  -   állapította meg.  Odatolta az egyik  széket az ablakhoz,  felállt rá, majd  kinyitotta  és fejest ugrott  a tengerbe. 

      A toronyház előtti betonplaccon kisebb csődület vett körbe egy vértócsában és szétloccsant agyvelőben  fekvő férfit, aki kizuhant a tizedik emeletről.   A  felesége elmondása szerint a férje nyugtatókat szedett, mert  egy ideje  halucinált,  amit az orvosa is megerősített. A halál okát  pánikrohamban elkövetett öngyilkosságnak tüntették fel és lezárták a nyomozást.

     Pár nap múlva a feleség enyhe  mosollyal a szája sarkában  leakasztotta a festményt a falról, és visszavitte az antikváriumba. Helyére egy XX. századbeli , üde, tarka virágcsokrot ábrázoló csendélet került.

.