9. A menekülés 

 

 Számításaim szerint ma a Hatodik Napnak kell lennie. Megkérdezem Louise-t, hogy a Téli Szekcióban is így számolják-e a napokat. 

– Igen. Ez a Kupola mindegyik szekciójában azonos, hiszen vannak dolgok, amelyek mindig ugyanazon a napon történnek, mint például a Tizedik Napi Vásár, vagy az áruszállítás. 

Az egész napot a barlangban töltjük, miközben a munkások teherautói egymás után érkeznek a határra, hogy naplementekor, amikor majd kinyílnak a kapuk, átkelhessenek a Tél Földjére a különféle árukkal. Louise és a többiek attól tartanak, hogy sokkal jobban átvizsgálják azokat is, mióta keresnek. Sikerült piros kabátot és nadrágot szerezniük. 

– Muszáj úgy öltözni, mint ők, máskülönben azonnal felfedeznek –  jegyzi meg Helen. – A piros kabát és nadrág alatt hagyd magadon az Anyák egyenruháját, így a dupla rétegben nem fogsz fázni, amikor már a Téli Szekcióban leszel. Viszont amint biztonságba helyezed a teherautót, cseréld le az Anyák kabátjára. Louise mindent összekészített neked, ott hátul megtalálod. 

– Mit jelképez ez a hímzett virág itt a sárga ing mellrészén?  – kérdezem, mert mindannyiszor, amikor rápillantok, egy emlék kúszik be a fejembe.  Ülök a földön és egy széles szirmú virágot tartok a kezemben. Valaki azt mondja, ez egy vad orchidea. Bársonyos a hangja, szinte simogat. Lehúnyom a szemem, és annak a virágnak az illatára gondolok, mintha most is érezném azt. Kinyitom a szememet, a kezem üres. 

– A Lázadók jelképe. Mi hímeztük oda. Ezért kell lecserélned, amikor már a Tél  Földjén leszel, nehogy valaki felfigyeljen rá – mondja Louise.– A teherautó rakterében találsz másikat. 

Ebédre kis állatokat eszünk, melyeket a parázson  sütöttünk meg. Helen azt mondta, hogy ma hajnalban tettek szert rájuk. Elmagyarázzák nekem, hogyan működnek a műszakok: egyesek ébren maradnak őrködni, mások vizet gyűjtenek, megint mások vadásznak. Előbb-utóbb mindenkire rákerül a sor. A Lázadók jól szervezettnek és magabiztosnak tűnnek, nem győzöm csodálni őket, és példát veszek róluk. Figyelmesen meghallgatok minden tanácsot, amit adnak. Gyakran mesélnek nekem a Tél Földjéről, s arról, hogyan éltek ott.  

– Az Anyák többsége agymosott attól, amit a televízióban látnak – mondja az egyik lázadó. – A Tavasziak csak buta reklámokat sugároznak a házak tisztántartásáról, a háztartási gépekről, meg a főzhető ételekről. Megijesztik őket azzal, hogy a többi szekciót hogyan nyomja el a bűn, azt sugallva ezzel, hogy az egyetlen biztonságos hely a Négy Évszak Földjén, az a Téli Szekció, nehogy eszükbe jusson elkívánkozni onnan. Viszont az Anyák szabadon tehetnek, amit akarnak, még akkor is, ha a Tábornokok irányítják őket. 

Helen veszi át a szót. 

      – Azok a kislányok, akik Anyává válhatnak majd, már gyerek koruk óta az ilyen életre vannak nevelve. A kisfiúk pedig a Tavaszi Szekció Katonai Akadémiáján tanulnak, hogy idővel Tábornokká válhassanak. Reggel elhagyják a házat, buszra szállnak, amely átviszi őket  Tavasz Földjére, aztán délután visszatérnek a Téli Szekcióba. Huszonkét éves korukban fejezik be az Akadémiát, és kezdik el a Rendszer szolgálatát. Több fajta feladatra képezik ki őket, és négy évente, ha a felettesük pozitív véleményt ad róluk, kapnak egy aranyozott jelvényt, amit a kabátjukra tűzhetnek. Minél idősebb és tapasztaltabb egy Tábornok, annál több jelvény és medál tulajdonosa. 

– A valóságban kevesen vannak olyan Anyák, akik megkérdőjeleznék a Rendszert – ismét Louise kezd el beszélni, miután néhány percig némán ülünk.  – Néhányuknak, mint mi is, azonban sikerült meglátni  a valóságot. A Tábornokok nem akadályozhatnak meg bennünket abban, hogy emberek legyünk, és emberhez méltóan éljünk. 

– Vagyunk páran, akik  elkezdtünk verseket írni – mondja Helen –, leírni a gondolatainkat, vagy különféle történeteket kiatalálni, és rajzolni. A művészet és a kultúra besurrant  a Tél Földjére. Mivel napközben elhagyhattuk a házat, lehetőségünk volt arra, hogy a Minimarketekben, vagy a Tizedik Napi Vásárban beszerezhető anyagokból képeket készítsünk,  vagy füzeteket vegyünk és azokba írjunk. Fontossá vált számunkra, hogy ne csak üres dolgokat tegyünk, ahogy azt a Tavasziak szeretnék.  

 

Délután befejeződnek a szökésem előkészületei. A Lázadók számára éppolyan fontos annak sikere, mint nekem. Remélem, hogy megtudom, ki az, aki fentről véd engem,  akinek talán még ma is van hatalma ahhoz, hogy segítsen a menekülésemben, s nekik pedig a küldetésük teljesítésében. 

 Azt mondják, jelenleg csak ők tízen alkotják a Lázadókat, és örülnek, hogy találkozhattak az elveszett gyermekkel. Ahogy mesélik, akkoriban az eltűnésem történetét a televízió is sugározta, bár nyilvánvalóan a cenzúra manipulálta. A Tavasziak változata szerint egy Anya teljesen megőrült, napokon át nem gondozta gyermekét, akit a jövő Anyái számára kellett volna felnevelnie, ezért a kislányt a Tavaszi Szekcióban található gondozási intézetbe vitték, az Anyát pedig a kórházba, ahol doktorok kezelik mindaddig, amíg ismét egészséges nem lesz. Többükben felmerült a kérdés, hogy egyáltalán létezik-e ilyen intézmény a Tavasz Földjén, hiszen még soha sem történt hasonló eset, és nem hitték el.  A valóságban, amikor valami történik a Téli Szekcióban, ami a rendszer működését veszélyezteti, a Tábornokok feladata a fenyegetés forrásának teljes fizikai megszüntetése. Amikor eltűntem, leginkább arra gondoltak, hogy én is kajszibarackos liget fái alatt végeztem. 

 

Kíváncsi vagyok, anyám él-e még, vagy talán már kitöröltek az emlékezetéből. Kétségbeesettem turkálok az emlékeimben, és keresek valamit, legyen bármilyen kicsi is, ami segít visszaemlékezni, de semmit sem találok. Louise átöleli a vállam, és azt mondja: 

– Óvakodj az Anyáktól, ne bízz meg egyikükben sem száz százalékig.  Nem hiteles emberek, homályosak, kétértelműek. Sosem tudhatod, hogy ki mellett állnak. Lehet, hogy úgy tűnik, segíteni akar, de ha a saját érdeke úgy kívánja, azonnal elárul téged. 

Bólintok, majd a barlang mennyezetére nézek. Annyi új ismeretet kaptam, alig tudok eligazodni közöttük. 

Louise mosolyogva megkérdezi tőlem: 

–  Egyáltalán tudsz te teherautót vezetni? 

Persze, hogy nem tudok, de Helennek köszönhetően gyors oktatásban részesülök. Menni fog! 

 

Amikor kijövünk az erdőből, ügyelünk arra, hogy libasorban haladjunk, ahogy a Munkások teszik, egymás után, ugyanolyan tempóban menetelve, mindannyiunkon piros dzseki van, hogy ne tűnjön fel a másságunk.  Számomra ez  a fajta gyaloglás szinte természetes, mert a Gyárban mindig ezt csináltuk, én is ugyanúgy, mintha gép lennék. 

 Napnyugtakor az Ősz Földje kezd megnyugodni, kisebb a forgalom az utakon. Louise azt mondja, hogy a munkások az éjszaka közepén fejezik be a műszakot, és nagy szerencsém volt, amikor az erdei faházban jártam, mert általában szokott ott lenni egy őr is, aki ellenőrzi a ki- és bemenőket. Ráadásul az emeleten sok munkás alszik, összezsúfolva egy nagy szobában, hiszen az erdei ház egy Közösség. Az Ősz Földjén is több Közösség van, akár csak a Nyári Szekcióban.  

 – Ti maradjatok itt, hamarosan visszajövünk értetek – mondja Louise, és Helennel elindulnak valahová, ott hagynak bennünket a  város egyik sarkában. 

 Mivel nem akarunk egyhelyben, mozdulatlanul állni, nehogy a toronyból felfigyeljenek a csoportban semmittevő munkásokra,  ezért libasorban megkerüljük a közelben lévő romos épületet. Két kört is megteszünk, mire Louise és Helen visszatérnek egy teherautóval. 

– Nathalie, gyere! – Louise helyet ad nekem a vezetőfülkében, átadja a kormányt, a többiek pedig bemásznak hátul a ponyva alá. 

– Emlékszel még, hogy mit magyaráztam neked? – kérdezi Helen,  s egy pillanatra leállítja a teherautót. Tudom, hogy nincs sok időnk, mert a város közepén egy álló jármű gyorsan felhívná magára a figyelmet. 

– Igen – válaszolom. – Csak annyi, hogy a kormány keményebb, mint gondoltam. 

A kormány hihetetlenül nagy, és ahhoz, hogy el tudjam forgatni, a teljes erőmet ki kell magamból sajtolnom.  Szerencsére vezetés közben nincs sok tennivaló, egyenes úton haladunk. Amikor balra kell fordulnom, Louise segítően belenyúl a kormánykerékbe, megmutatja, hogy hogyan kell csinálni.  

– Köszönöm – súgom. 

– Mindent meg kell tudnod csinálni, máskülönben mi lesz veled, amikor már egyedül leszel – válaszolja. 

– Tudom, igen. 

 

A terv egyszerű. Átkelek a városon,  majd az erdőhöz közel megállok, és a Lázadók leszállnak. Utána el kell érnem a Téli Szekció határán lévő kaput. Mindezt nagyon rövid időn belül, mert ha befejezik az áruszállítást, az a kapu bezárul,  vagy valamiért nem tudok bejutni, akkor  az Őszben ragadok, ahol már keresnek. Az Ősz Földje már nem biztonságos számomra. 

Amint leszállnak a teherautóról, gyorsan el kell érniük a Kupola alatti terület középpontjában található irányítótornyot. Nem lesz könnyű bejutni  a toronyba és a másik oldalon gyorsan kilépni onnan anélkül, hogy ne vegyék őket észre. A helyükben én már feladtam volna, de ők sokkal bátrabbak nálam, és a Lázadóknak nincs vesztenivalójuk.  

Legbelül, ha rágondolok, nekem sem.  

 

Louise segítségével megérkezünk az előre megbeszélt pontra, ez egy kicsit kevésbé frekventált ipari terület, mint a város többi része. Amint leállítom a teherautót, az eddig rejtőzködő Lázadók gyorsan leszállnak, és a visszapillantó tükörben alig látható fejbiccentés után eltűnnek. 

– Minden rendben? – kérdezi Louise, én pedig azt  válaszolom, hogy igen, pedig semmi sincs rendben. 

Igaz, van egy tervünk, de hamarosan újra egyedül leszek. Egyetlen könnycsepp végigfolyik az arcomon. Helen kinyújtja a kezét, és az egyik ujjával letörli, majd nyugtatóan rám mosolyog, mielőtt leszáll. Csak Louise marad a vezetőfülkében és én. 

 – Indulnod kell, Nathalie! Tudom, hogy meg fogod csinálni. Sikerülni fog – mondja, majd homlokon csókol, és a kezembe ad valamit. – Azonnal tedd fel! 

   Sietve elhagyja a teherautót, és eltűnik arra, amerre a többiek is elmentek. Kinyitom a tenyeremet.  Egy karkötő van benne orchidea medállal. A Lázadók jelképe!  Büszkén felteszem a csuklómra, ráhúzom az inget, a piros dzsekit, megnyomom a zöld gombot, indítok, és elindulok.  

 

Kevés az időm. Vissza kell térnem a város központja felé a kapuhoz, amíg még nem késő. Megtalálom az összes hivatkozási pontot, amit Helen adott nekem. Rövid időn belül elérem a határt. A Tél Földjére nyíló kapu még nyitva van, de több teherautó áll a sorban előttem. Vajon miért? Észreveszem, hogy a sor elején két Tábornok áll, akik ellenőrző pontot állítottak fel. Amikor egy teherautó odaér, a sofőr kihajol a vezetőfülkéből, valamit mond a Tábornoknak, aki biccent, majd a másik Tábornok felnyitja a sorompót, és a jármű beléphet a kapun a Tél Földjére. 

Azt hiszem, jelszót kérnek, hogy megbizonyosodjanak arról, nincsenek Lázadók a közelben. Kíváncsi vagyok, hogy ezeket az óvintézkedéseket miattam hozták-e meg, vagy már azóta vannak érvényben, amióta felfedezték a Lázadók létezését. 

Amúgy teljesen mindegy.  

Két teherautó áll előttem, és én nem tudom a jelszót. Találgatok: tavasz, Mahoney, Lázadók, orchidea, liliom, rózsaszín... A pánik kezd eluralkodni rajtam.  Már csak egy teherautó van előttem. Bármilyen nehéz is ebben a lelkiállapotban, de mozdulatlanul kell ülnöm az ülésen, a többi Munkás sem mocorog. Újabb lehetséges jelszó jut az eszembe: Nathalie... esetleg  elveszett gyerek?  Azonnal el is vetem. A Tábornokok számára nincs valódi nevem, nekik csupán egy szám vagyok. 

Én következek. Megállok a Tábornok előtt, letekerem az ablakot, de folyamatosan a kapu irányába nézek. 

     – Kérem a titkos kódot, munkás! –  parancsolja a Tábornok, de csendben maradok anélkül, hogy levenném a szememet a kapuról, mely elválaszt az üdvösségtől. 

      – Munkás!  Közölje a kódot! – parancsolja ismét a Tábornok. 

Üres a fejem, nem tudom, hogy mit válaszoljak. Megmozdítom a kezemet, hogy megnyomjam a nagy zöld gombot. Egy pillanat alatt átszakítanám a sorompót, és gyors sebességgel azonnal bejuthatnék a kapun, ám hirtelen újabb öteletet kapok. 

– 0550 – mondom meggyőzően.  

A Tábornok gyanakodva méreget, majd biccent a fejével, mire a másik felnyitja a sorompót.  Még hallom, amikor hangosan megjegyzi a társának: 

– Ez a munkás kezd meghibásodni! Kissé lemerültek az áramkörei. 

– Az utóbbi időben többet is le kellett cserélni – mondja a másik Tábornok, de nem törődök vele.  

Semmi perc alatt beindítom a teherautót, és behajtok a Tél Földjére.