Yes és beatyful

Pasqualina  negyven éve hagyta el  a dél-olasz falucskát, ahol született. Tizenhat éves volt, de elege lett a szegénységből, az ottani életből,  és követte a többi fiatalt, akik északra mentek.  Bolognában telepedett le,  s életét  a munka, a házasság, a gyereknevelés, barátok, utazás, olvasás töltötte ki. Amikor már a gyerekei is felnőttek, úgy döntött,  az írásnak szenteli magát. Nem regényíró akart lenni, inkább utazási blogger. Eleinte egy füzetbe írogatott, de egykettőre rájött, hogy a füzetből kitépett lapokat, vagy  átmásolt A4-eseket nem vihet be sehova, egyetlen újság vagy folyóirat sem foglalkozna vele, ezért vett egy számítógépet, és beiratkozott egy idősebbeknek szervezett számítógépes tanfolyamra, és az internet használatával úgy érezte, kinyílt a világ, számos új lehetőség adódott  ahhoz, hogy megvalósíthassa nagy álmát. Hatalmas öröm volt számára, amikor az első úti beszámolói megjelentek a La Natura nevű folyóiratban, melyet a Bologna közelében lévő nemzeti parkokról írt. Olyan helyeket is bemutatott, amelyek már lassan feledésbe merültek, pedig régi szépségükből semmit sem veszítettek. Az olvasók szerették az írásait, s ezáltal több ilyen helynek ismét fellendült a turizmusa, és a La Natura is egyre keresettebb folyóirat lett, Pasqualina is jól keresett. Ez hatalmas pozitív energiát adott neki a folytatáshoz, és elhatározta, hogy beutazza a világot. Mindent látni akart. Mindenről írni akart. Még angolul is megtanult, hogy boldoguljon mindenhol. Blogot nyitott, ahová folyamatosan feltöltötte az írásait. Felszerelte magát egy remek modern fényképezőgéppel, egy laptoppal, tablettel, szuper telefonnal, Kindle olvasóval,   kényelmes sportcipővel, egyszerű ruhákkal, hátizsákkal, hogy álmai nyomába eredhessen.

Tehette, hiszen már egyedül élt, szabadon dönthetett az életéről. A férje pár éve  meghalt, a fiai pedig a föld másik felére költöztek.  Időnként, amikor éppen otthon volt, rápillantott a férje urnájára, ami a nappaliban, az egyik szekrény tetején kapott helyet több kisebb-nagyobb váza között. Olyankor fülébe csengtek a férfi szavai:

– Már megint hová mész? Sose vagy itthon! Jobb inkább megpucolnád az ablakokat, mint állandóan a firkálmányaiddal foglalkozol.

Már három éve élt Bolognában, amikor egy diszkóban ismerkedett meg vele.  Aznap este semmi kedve nem volt kimozdulni az albérletből, de a barátnője erővel elrángatta. Felice fura fazon volt, hatalmasra nőtt  Dante-stílusú orra  kényelmes pihenőhelyként szolgált egy nagy szemüvegnek. Annyira sovány volt, hogy Pasqualina tánc közben is félt megölelni, mert attól tartott, hogy eltörnek a csontjai. Gyakran gondolt rá, amikor Felice azt kérdezte tőle, hogy húsvétkor született-e, mivel a keresztnevéből erre lehetett következtetni. Igen, abban az évben, amikor világra jött, valóban húsvét volt, de a következő években már ritkán esett ugyanarra a napra a születésnapja és Jézus feltámadása.  A diszkó utáni hetekben is találkozgattak párszor, majd amikor terhes lett, összeköltöztek, és hamarosan össze is házasodtak. Soha sem volt igazán szerelmes Felicébe,  de kényelmes élete volt mellette annak ellenére is, hogy nem mondhatták magukat gazdagnak. Átlagos életet éltek mindaddig, amig Felice egy nap munkahelyi baleset miatt meg nem halt.

Így hát Pasqualina ismét útra készen állt, ezúttal a Falkland-szigetekre indult, mert a La Naturától kapott egy listát, mik azok a helyek, ahonnan  szívesen fogadnának úti beszámolót. Ez alkalommal azonban nem egyedül utazott.  William Henry Welch, a bolognai John Hopkins Egyetem professzora  a reptéren várta. Mennyire lenyügözte az a magas, mindig mosolygós férfi, akinek olyan sápadt arca volt, mint akit soha sem ér a nap, ellentéte volt Felicének, akinek a bőre olyan olivás-barnás színű volt, mint a marokkóiaknak. Hosszúra nőtt őszülő haját hátul összekötötte, és szinte mindenre azt felelte, hogy  “Yes”.  Yes, yes és yes. Pár napja házasodtak össze, s úgy tervezték, amint visszatérnek a szigetekről, közös otthont keresnek maguknak.  William boldogan kísérte el feleségét az útra, hogy behozza a Felice mellett elvesztegetett időt, aki képtelen volt értékelni a szenvedélyét, és a feleséget csak házimunkákban tudta elképzelni.

Amikor Pasqualina megérkezett a reptérre, azonnal észrevette a férfit, aki elegánsan fel volt öltözve, igazi úriember látszatát keltette, de mindig azzal a megfejthetetlen távoli tekintettel. Pasqualina nem tudta megmondani, hogy valóban  szerelmes-e belé, de volt benne valami, ami miatt vonzódott hozzá, és aki újra meg újra mindig mindenre azt felelte, hogy “yes”.

A repülőgépen William fogta Pasqualina kezét, miközben a nő megpróbált írni a másik kezével gépelve a laptopon, hogy az  utazás első benyomásait rögzítse. Időnként a férfira nézett, aki mosolygott rá. Nem sok szó esett köztük, elég volt a tekintet.  Időnként Pasqualina felkiáltott:

  – Nézd Will, milyen szép –  mutatott kifelé a repülőgép ablakán a föld látványára utalva.

   – Yes – válaszolta a férfi. – Yes, yes.

Amikor Port Stanley-ben taxiba szálltak, és hajtottak a városon át, Pasqualina áhitattal nézte a piros és zöld tetejű alacsony házakat.

   – Ó, hát ez igazán mesés, mit gondolsz róla, Will?

  –  Beatyful, yes, beautyful – válaszolta a férfi, aki szintén csodálattal szemlélte a látványt.

   Egy vidéki, fából készült házban szálltak meg, ahol az  érintetlen természet, fókák, madarak, pingvinek fogadták őket. Olyan volt, mintha visszatértek volna egy primitív korba. Pasqualina hosszú elbeszélő beszámolót írt, azonban azon a helyen nem volt internet, így nem tudta azonnal továbbítani a La Natura szerkesztőségébe.

William azonban elég kábának látszott, talán a hosszú utazástól, vagy a túl sok “yes” és “beatyful” fárasztotta el. Úgy tűnt, mintha a professzor elméje a földcsuszamlásokat kísérő számtalan kavicsban porlanda.  Hagyta, hadd pihenje ki magát. Két nap múlva kirándulásra indultak egy kisebb szigetre, ahol fújt a szél, és az eső miatt csúszós volt a talaj, William cipője elvesztette a tapadását, és belecsúszott az Atlandi óceán hideg vízébe. Amikor ismét felbukkant, már nem tudott sem yes-t, sem beautyful-t mondani. 

Pasqulina William urnájával tért vissza Bolognába. Az urnát odatette Felice urnája mellé, de állandóan olyan érzése volt, hogy azok ott ketten folyton őt nézik.

       – Mit bámultok ti ketten? – kérdezte, de választ nem kapott. – Ez így nem lesz jó – mondogatta magában.Végül dühös lett, fogott egy kartondobozt, és ráborította az urnákra,  majd sarkon fordult, és visszatért az íráshoz. Elővette a La Natura által megadott kívánságlistát,  és a következő úticélnak kiválasztotta Katmandut.