Nincs térerő
Első közös nyaralásukra indultak. Mivel kevés pénzük volt, ezért úgy döntöttek, hogy kempingeznek, de nem foglaltak helyet, s amikor odaértek az általuk kiválasztott helyre, kiderült, hogy a kemping tele van. A lehetőség, hogy szállodába menjenek és többet költsenek, azt jelentette volna, hogy az eredetileg egy hétre tervezett vakáció már a negyedik napon véget ért volna. Mivel fiatalok voltak, magabiztosak, úgy döntöttek, hogy egy közeli erdőben táboroznak le, hiszen sátrat is hoztak magukkal. Túl izgatottak voltak ahhoz, hogy belegondoljanak ennek kockázatába. Elautóztak az erdőig, és egy kissé elhagyottnak látszó erdei úton hagyták az autót, majd bementek a fák közé egy megfelelő helyet keresni, és elkezdték felállítani a sátrat. A lány készített pár fotót a telefonjával és megállapította, hogy nincs térerő a környéken. Valóban elszigeteltek voltak.
Nem sokkal ez után észrevett egy furcsa dolgot. Az okostelefon wifije jelet fogott. Elég messze voltak minden háztól, a várostól, de a kapcsolat ott volt és egyszerűen “szabad” volt a neve. Mindketten gyorsan rácsatlakoztak, és rájöttek, hogy az internet jól működik: posztolhatnak egy szelfit az Instagramon, írhatnak bejegyzést a Facebookon. Miután már a sátorban voltak, a fiúban feltámadt a kíváncsiság. Ha volt wifi hálózat, az azt jelentette, hogy valahol az erdőben van néhány másik táborozó, esetleg egy kis hotspottal. Nem láttak 3G-4G hálózatot, de lehet, hogy ennek a másik “erdőbarátnak” egy jobb szolgáltatónál volt előfizetése. Jó lenne megtalálni, de hogyan?
A fiúnak támadt egy ötlete. Elég volt egy irányba haladni és számolni a lépéseket, amíg elérhetetlenné válik a háló. Ezután a sátorba visszatérve ugyanezt megismételni másik két irányba, így egy háromszögelést lehet készíteni, és egy indikativ területet lehetett találni. Fél órába telt, mire mindezt megcsinálták, de mire elérték a számításaik által meghatározott helyet, nem találtak semmit. A fiú a földet fürkészte, és arra gondolt, hogy tán egy korábbi lakóautó elvesztette a routerét. Semmi.
Aztán hirtelen kialudt a wifi hálózat. A fiú és a lány csodálkozva néztek egymásra. Úgy döntöttek, hogy visszamennek a sátorba, mert már besötétedett. Amikor azonban odaértek, valami váratlant találtak. A hátizsákjaikat kinyitották és kiürítették, a sátrat pedig megsemmisítették.
Aggódva nézelődni kezdtek. Mi történt? Nem lehetett állat, mert a hátizsákokból kirakott holmi rendesen, egymásra volt rakva. Mindenesetre nagyon megijedtek, és az autóhoz rohantak, hogy mégis inkább szállodába mennek. Viszont amikor odaértek, ahol az autót hagyták, hűlt helyét találták. Valaki ellopta. Tehát aki a hátizsákokból kipakolt, az a kocsikulcsot kereste. Vagy csak egyszerűen elvesztek?
Próbáltak higgadtak maradni, a lány bekapcsolta a mobilját, hátha visszajött a jel és sikerül egy facebook üzenetet elküldenie a barátaiknak, vagy legalább telefonálni, segítséget kérni. Amint bekapcsolta, rögtön látta, hogy van wifi hálózat.
Viszont a neve már nem „szabad” volt, hanem az, hogy „fussatok”.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése