A lila bőrönd

Emma alig ért haza a munkából, amikor megszólalt a telefonja.

– Óh, ne… Mi a fenét akar ilyenkor?   – kiáltott fel, ugyanis a főnöke kereste. Nem tehette meg, hogy ne válaszoljon.

– Dr Marchi vagyok. Emma, neked kell holnap Párizsba utaznod. Dario telefonált, karambolozott a motorral, eltörött a lába.  Elintéztem mindent, átirattam a nevedre a repülőjegyet, a szállodát,  átküldtem neked mindent email-ben – mondta a férfi üzleties hangnemben.

– Rendben, Dr Marchi – válaszolta némi lelkesedést színlelve. Igaz, mindig is el akart jutni Párizsba, de nem üzleti ügyben, ahol minden perc szigorúan be van osztva, és nem ilyen ripsz-ropsz hirtelen módon, és még Charlie felügyeletét is el kell intéznie.

Charlie a macskája volt. Biztosan el lenne négy napig egyedül is, hiszen az automata adagolókkal ellátná magát száraz eledellel és vízzel, végszükség esetén a  macskawc is kibírná a négy napot alomcsere nélkül, de nyugodtabb lesz, ha időnként a szomszédasszony átjön hozzá, és ellenőrzi őfelségét. Mici néni mindig örömmel elvállalta, s ezúttal sem mondott nemet.

Emma levette a szekrény tetejéről a bőröndöt. Évekkel korábban Giorgio ajándékozta neki, amikor nászútra mentek Indonéziába, s hogy biztos legyen abban, Emma mindig meg fogja azt találni, azt a rondalila színű koffert, kötött egy fehér szalagot a fogantyújára. Emma mindig is abszurdnak tartotta Giorgio félelmét, és többször is megpróbálta kioldani azt a fehér masnit, de valószínüleg inkább megszokásból, mint meggyőződésből, a masni a helyén maradt. Azon az estén többször is kinyitotta és becsukta a szekrényajtókat, számtalanszor be- és kicsomagolta a bőröndöt, ruhákat próbált fel aszerint, milyen időjárást jósolt a meteorológia a következő négy napra, de éjfélre a bőrönd készen állt, mehetett pár órát aludni.

Amikor Párizsban a poggyászkiadó futószalag mellett várakozott, és meglátta a  rondalila bőröndöt érkezni, könnyedén leemelte, s elindult az Exit felirat irányába. Csak akkor vette észre, hogy nincs rajta a fehér masni, amikor a taxis beemelte azt a csomagtartóba. Biztos a repülő ki- bepakolásánál esett le róla, gondolta, és egyáltalán nem hiányzott  neki.  A Hotel Mercure-ba volt a szállása, Boulogne-Billancourt városrészben. A negyvenperces út alatt kissé álmosan szemlélte a várost a taxi ablakából.

A hotelszobában első dolga az volt, hogy lerúgta a magassarkú cipőt a lábáról, ledobálta a ruháit az ágyra, és a fürdőszobába ment felfrissülni. Amikor törölközőbe csavarva visszatért a szobába, és kinyitotta a bőröndöt, rémülten felkiáltott:

– De kié ez a bőrönd? De.. de… Ilyen nincs!  – ugyanis csupa férfiholmit talált. Öltönyt, ingeket, nyakkendőt, elegáns bőrcipőt, borotválkozós nesszeszert. Meglátta bőrönd oldalán a kis fehér táblácskát. Marco Venturi, Róma, via Giulia 45.– Biztosan egy másik utas ugyanarról a repülőről…. Nem mehetek el abban a ruhában a megynyitóra, amiben utaztam! Sürgősen vissza kell szereznem.

Azonnal a telefonjáért nyúlt, kikereste a reptér elveszett csomagok részlegét, hogy megtudja, adott-e le valaki egy tévedésből elvitt lila bőröndöt, tán egy bizonyos Marco Venturi Rómából. 

– Telefonáljon egy óra múlva  – mondta az ügyintéző. – Egyelőre nincs lila bőrönd, de akár ki is hozhatja az önnél lévőt a repülőtérre, lehet, addigra már a magáé is itt lesz.

Még van pár óra, az alatt megfordul, s ha  nem lesz meg a holmija, kénytelen lesz venni valamit amiben meg lehet jelenni egy konferencián, gondolta.

Gyorsan felöltözött, felkapta a bőröndöt, remélve, hogy a hotel előtt talál taxit. Amikor a recepcióhoz ért, meglátta azt a helyes pasast a reptérről, akivel többször is összenéztek, amikor izgatottan várták a késve induló párizsi gépet. A férfi is észrevette Emmát.

– Micsoda véletlen, hogy te is ebben a szállodában vagy, akkor még biztosan összefutunk – mondta mosolyogva. –  Bocsáss meg, de sürgősen el kell intéznem valamit, azt hiszem, rossz bőröndöt hoztam el a reptérről.

Emma ekkor a férfi mellett várakozó bőröndre nézett: rondalila,  fehér masni. Semmi kétség, az övé. Elnevette magát.

–  Te vagy Marco Venturi? – kérdezte, mire a férfi bólintott. –  Akkor ez itt a tied – tolta a férfi felé a nála lévő bőröndöt. – Megkaphatnám az enyémet?

– Igen, persze! Ezer örömmel.

Amikor kicserélték a koffereket, újra összenevettek.

– Emma vagyok. Akkor örülök, hogy ilyen gyorsan megoldódott a probléma. Biztosan látjuk még egymást a következő napokban. Most én kérek elnézést tőled, de délután mennem kell egy rendezvényre, és még át is kell öltöznöm.

– Igen, nekem is. Nos…  akkor szép délutánt – mondta Marco, és a lány után nézett, aki az emeletre vezető lépcső felé indult. Biztosan nem a kilencedik emeleten van  Emma  szobája, gondolta. Sóhajtott egy nagyot, és a lift irányába indult. Megnyomta a kilences gombot, és elnevette magát. Tehát nem csak nekem van ilyen rondalila bőröndöm. Először azt hitte, valaki fehér masnit rakott a bőröndjére, de amikor kinyitotta és csupa női dolgot talált benne, rájött, hogy senki sem tett oda semmi masnit, egyszerűen más bőröndjét vette le a futószalagról, mert csak a színére koncentrált.

Emma időben, elegánsan megérkezett a konferencia megnyitójára, és leült a legközelebbi üres helyre. Amikor a szünetben mindenki megindult a büfé felé, ismét összefutott Marcóval.

– Emma? Te itt? – kérdezte a férfi meglepődve. – Ne mondd, hogy ugyanannál a cégnél dolgozunk, és a mai napig soha sem futottunk ott össze!

–  Én az A.G. Mopler-nél dolgozom, és a Green Irodaház ötödik emeletén vagyunk, Rómában.

–  Én is az A.G. Mopler-nél dolgozom, szintén Rómában, viszont mi a Garbatellán vagyunk, kicsit távol a Green-től.Van már esti programod? A megnyitó után sétálhatnánk egy jót a Szajna parton, beülhetnén valahova megünnepelni a bőröndcserét. Mit gondolsz róla?

Emma szeretett volna valami érdekeset mondani, de nagy zavarában  csak annyit tudott, hogy “Rendben, mehetünk”, miközben szinte elolvadt Marco meleg barna szemeiben. A délután hátralévő részében nem is figyelt arra, ki mit mondott a megnyitón, két szálon őrlődött. Egyrészt utoljára két éve volt vacsorázni egy férfival, még Giorgióval, nem sokkal a válásuk előtt, s akkor tudta meg, hogy a férje mással képzeli el a jövőjét, nem vele. Másrészt tetszett neki Marco, de amióta ekkorát csalódott Giorgióban, nem igazán mert új kapcsolatot kezdeni senkivel. Azonban azon az estén Marco mellett teljesen elfelejtette a volt férje árulását, jól érezte magát. Miért ne adna egy esélyt neki is, és saját magának is?

Délelőttönként együtt mentek a konferenciára, délutánonként együtt fedezték fel Párizs nevezetességeit. Miután visszatértek Rómába, utána is rendszeresen találkoztak egymással, és Marco összebarátkozott Charlie-val, a macskával, aki amúgy nem igazán szerette az idegeneket.  Emma boldog volt, s arra gondolt, mindezt Dario lábtörésének és a bőröndcserének köszönheti.

Semmi sem történik véletlenül.