A Húsvéti tojásfa (mese)

Egy kicsi olasz falucskában minden húsvétkor csoda történt. A főtéren sok-sok év óta állt egy göcsörtös törzsű olivafa, ezüstös levelei halkan susogtak a szélben. Senki sem tudta pontosan,  hány éves lehet, de a falu legöregebb lakosa szerint már az ő gyerekkorában is ott szaladgáltak körülötte, és Húsvéti tojásfának nevezték el, ugyanis rendkívüli varázsa volt: Az ünnep előtti este mindenféle tojások jelentek meg az ágain. Voltak csokitojások, cukortojások, élénk színűek, csillogók, ezüstösek, aranylóak,  s a falu lakosai kicsik és nagyok nem győztek csodálkozni mennyi fajta. Azonban volt egy fontos szabály, csak húsvét reggelén lehetett a tojásoknoz nyúlni, különben a varázslat megszűnt.

Így ment ez minden évben, s húsvét reggelén a gyerekek a fához rohantak, hogy begyűjtsék a számukra kedves tojást.  Egyik évben azonban valami baj törént. Amikor a gyerekek a főtérre rohantak, csak a szokásos olivafát találták ott. Egyetlen egy tojás nem volt rajta, csak néme ágak és  szomorú levelek.

– Ez lehetetlen! Ilyen nincs! – kiabálták meglepődve. – Valaki az éj leple alatt lopott a fáról egy tojást, és reggelre megszűnt a varázslat. A fa elfelejtette volna, hogy Húsvét van?

A felnőttek is értetlenül néztek egymásra, a polgármester a fejét vakarta, nem tudott mit mondani. A pék frissen sült fonottkaláccsal próbálta vigasztalni a gyerekeket. A hangulat szomorú volt. A húsvét a tojásfa nélkül nem volt ugyanaz.

Rita, egy copfos kislány mindenképpen ki akarta deríteni, mi történt. Amikor a többiek már hazamentek, ő odalépett a fához, és suttogva azt kérdezte tőle:

– Kedves Fa, miért nem adtál nekünk tojásokat az idén? Jól vagy?

Halk susogás hallatszott a levelek között, aztán egy kis széllökéssel megérkezett a válasz is.

– Ó, drága Rita, mit is mondhatnék neked… Tudod, az idén szomorú vagyok.

– Szomorú? De miért?

–  Minden évben felajánlottam a tojásokat a gyerekeknek, mert a nevetésük tett boldoggá. De mostanában senki sem szól hozzám, nem állnak meg mellettem, nem ülnek le az árnyékomban, mindenki csak a tojásokra vár, aztán amint megkapják azokat, máris eltűnnek, rám nem is gondolnak.

Rita szóhoz sem jutott attól, amit hallott. Nagyon elérzékenyült, ezért teljes szÍvvel átölelte a fa törzsét.

– Kedves Fa, igazán sajnálom, de tudd,  mi nagyon szeretünk téged! Ígérem, hogy ezentül gyakran fogunk beszélgetni veled, éneklünk és mesélünk neked, hogy ne érezd magadat egyedül, magányosan.

Ekkor a fa párszor megrázta magát, ezüstös levelei susogni kezdtek, majd sorra egymás után megjelentek a tojások az ágain. Még egyik évben sem voltak ennyire fényesen, ragyogóak.

A gyerekek visszatértek, boldogan szedegették a tojásokat. A felnőttek is mosolyogva figyelték őket. A polgármester pedig azt mondta, hogy akkor ezentúl minden évben húsvét előtti este zenés-táncos eseményt rendeznek itt a főtéren, a tojásfa tiszteletére.

– Javaslom, hogy ne csak húsvét előestéjén gyűljünk itt össze, hanem itt rendezzük meg a falu ünnepeit is. Farsang, nőnap, gyereknap, falunap, szüreti felvonulás, karácsony, Befana –  szólt a könyvtáros néni –, csak rossz idő esetén menjünk be a kultúrházba.

A gyerekek és a felnőttek mind helyeseltek, a tojásfa pedig nagyon boldog volt, mert minden eddiginél jobban a falu életének középpontjába került, és elválaszthatatlan kötelék alakult ki közöttük. Minden évben szebbnél szebb tojásokkal varázsolta el a falu apraját-nagyját, megköszönve a figyelmet, és a szeretetet, amit tőlük kap.

 

 

 

 

 

 

.