A torkos szellem (mese)

 

Volt négy kis barát, akik október 31-én kora este találkoztak a falu parkjában, hogy megbeszéljék, melyik háznál kezdjék a Halloween esti édességgyűjtés. Már mindegyikük jelmezben volt, és kis kosárkát tartottak a kezükben.

– Kezdjük Renátóék házánál, azt hallottam, hogy a kamra tele van édességgel – ajánlotta Peti.

– Anita zsebei is mindig tele vannak cukorkákkal – jegyezte meg Adél.

– Akkor kezdjük ott, ők amúgy is szomszédok – mondta Dávid, aki a legidősebb volt négyőjük közül.

Elindultak arrafelé, amerre az említett gyerekek laktak. Azonban észak felől hideg szél támadt, sötét felhők kúsztak az égen, és egyre közeledett a vihar.

– Jobb, ha hazamegyünk, mielőtt bőrig ázunk – szólt Tamara.– Megfázunk és megbetegszünk, nem ér annyit ez az egész.

– Akkor menj haza, nehogy megbetegedj – mondta kényeskedő hangon Adél, de ahogy kimondta, máris eleredt az eső.

– Fussunk – kiáltotta Dávid –, menedéket kell keresnünk. - Hazamenni most  már nincs idő.

Adél egy ütött-kopott házra mutatott, aminek az ablakai mindig csukva vannak.

– Azt mondják, ez egy kísértetház – kiáltott Peti, de a többiek meg sem hallották, futottak arrafelé, és a verandán találtak menedéket. Éppen időben, mert egy perc múlva már úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna.

A házból soha senkit sem láttak kijönni, sem bemenni, az ablakok mindig zárva, és a kertben is magasra nőtt a gaz, ezért nevezték el szellemháznak. Adél, aki hozzászokott, hogy olyan házakban lógjon, ahol sok furcsa dolog történt, mivel a nagynénje boszorkány hírében állt, soha sem gondolt arra, hogy mindaz a sok mende-monda, amit a szellemekről beszélnek, igaz is lehet.

– Nézzétek, nyitva van az ajtaja – mondta Dávid, miközben kíváncsiságból lenyomta a kilincset, és résnyire kinyitotta az ajtót, hogy bekukucskájon.

– Vigyázz, Dávid – kiáltott rá a testvérére a kisöccse. – Szellemek laknak odabent.

– Akkor menjünk be, és nézzük meg őket – mondta Dávid.

– Én nem hiszek a szellemekben – jegyezte meg Adél, és tett néhány lépést befelé a házba. A házban sötét volt, de amikor villámlott, az ablakokon és a nyitott ajtón át a fény beszűrődött a házba. – Van itt valaki? – kérdezte, de nem jött válasz. – Látjátok, nincs itt senki!

Azonban az emeleten egy szellem aludt, aki meghallotta a zajt, és úgy döntött, lekukucskál. Fejét átdugta a plafonon, és meglátta a gyerekeket.

– Ezek a sünök azért jöttek, hogy megzavarják a nyugalmamat, el kell ijesztenem őket  – állapította meg, de amikor jobban megnézte a négy jövevényt, észrevette, hogy Halloween-jelmez van rajtuk, és ez azt jelentette, hogy tele vannak cukorkával és csokoládéval. – Mmm  nyami-nyami. Meg kell szereznem az édeséget tőlük.

Pár pillanatig azon gondolkodott,  mit tegyen, hogy megkaparinthassa a kosárkáik tartalmát.

– Búúú  – kiáltotta el magát, mire a négy gyerek ijedten sikoltozni kezdett. Ki akartak futni a házból, de az ajtót zárva találták. – Búúúú.

A gyerekek félve bújtak össze. A hang egyre közeledett.

– Ha azt akarjátok, hogy békén hagyjalak benneteket, nekem kell adnotok az összes édességet.

–  De nálunk nincs édesség – mondta Adél.

– Ne hazudj! Halloween-jelmezben vagytok, és Halloweenkor megtöltitek a zsebeiteket meg a kosaraitokat csokival és cukorkával. Ide vele –  kiáltotta a szellem, miközben suhant lefelé a lépcső felett, kezében egy égő gyertyát tartott, azzal világított.

– De még nem jártuk körbe aházakat. Még korán van, és csak azért jöttünk be ide, mert eleredt az eső – magyarázta Tamara.

– Igazán? – kérdezte a szellem, aki nem tudta, hány óra van, azt se hogy esik az eső, de fehér kissé áttetsző alakja ott körözött a gyerekek körül, miközben   benézett az üres kosaraikba.

– De szellemek nem léteznek.  Ki vagy te? – kérdezte Adél.

– Ugyan már, honnan veszed ezet? Nem vagyok elég szellemies? – kérdezte a lebegő alak. – Nem vagyok rossz és gonosz, csak azért ijesztettelek meg benneteket, mert nagyon vágyom az édességre. Elég torkos szellem vagyok, azt hiszem.

–  Van neved? – kérdezte Dávid.

– Persze, persze, van nevem.  Hugó vagyok.

– Örvendünk, kedves Hugó. Én Dávid vagyok, ez itt a tesóm, Peti. A két lány pedig Adél és Tamara. Elnézést, hogy engedély nélkül bejöttünk a házadba.

– Eszembe jutott valami!– szólt Tamara. – Talán tudnánk egymáson segíteni. Ma este gyere velünk. Biztos vagyok benne, ha te is jössz, sokkal több édességet fogunk kapni.

A többi gyerek is helyeslően bólogatott, és Hugónak is tetszett a javaslat. Közben elállt az eső, és már öten indultak el a körútra. Amikor kinyílt egy ház ajtaja,  Húgó meglebegtette magát és mondott egy kicsit ijesztő Búúú-t, máris azonnal rakták a csokikat és cukrokat a kosárba. Csodásan szórakoztak egész este. Mielőtt hazaindultak volna, Hugó is kapott egy tele kosár édességet.

– Gyertek el máskor is – köszönt el a gyerekektől. – Ha előbb nem is, de jövőre Halloweenkor mindenképp.