A töktolvaj

Egyik reggel, 7:20-kor csengettek. A szomszédom volt az. Még a nevét sem tudom annak a fickónak. Jabbának hívom, mert olyan, mint a Hut gengszter a CsillagokHáborújában, zömök, nyakatlan, mindig rosszalló arccal, sötét karikák a szeme alatt és nagy szájjal.
– Nézd, láttam! – károgta fenyegető hangon.
– Jó reggelt magának is, kedves szomszéd. Mit látott?
– Azt az átkozott törpét. Tegnap este átjött a kertembe és ellopott két tököt.
– Egy törpe jött a kertjébe?
– Nem egy törpe, hanem a te törpéd. Az, amelyik a fügefa alatt van, és olyan önelégülten mosolyog. Átkozott seggfej, ellopta a tökjeimet.
Ekkor esett le, hogy Umbertóról beszél, az én drága kerti törpémről, akit a nagyszüleimtől örököltem ezzel aházzal együtt. Elnevettem magamat.
– Én nem tudok ezen nevetni – ökölbe szorította a kezét és úgy szivta be a levegőt, mintha egy gumimatracot fújna fel. – Egyáltalán nem vicces. Legközelebb elkapom – sziszegte.
– Ugyan már, de hiszen Umberto fából van – próbáltam elmagyarázni neki
– Fából készült vagy sem, de él. Talán nem előtted, de éjszaka. A saját szememmel láttam. Úgy bolyongott a kertemben, mintha egy szupermarket zöldségosztályán lenne.
Iszonyatos erőfeszítésembe került, hogy ne nevessek újra a képébe. Sarkon fordult, mérgesen elrohant. Azt hittem, vége a történetnek, de másnap, ugyanabban az időben, újra megjelent. Ezúttal nem csengetett, ököllel verte az ajtómat. Kinyitottam, ott állt, még mérgesebb volt, mint előző nap. Kidagadtak nyakán az erek.
– Tegnap este három tököt lopott. Ha így megy, kiüríti a kertemet – kiabálta teli torokkal.
– Nyugi – mondtam. – Nem lehetett ő, hiszen csak egy fabábu, évtizedek óta ugyanazon a helyen van – de nem figyelt rám
– Mondd meg annak a gonosz kis törpédnek, hogy mostantól nagyon vigyázzon magára – kiabálta és elindult haza, de még elmenőben is motyogott valamit, amit nem értettem.
Másnap reggel nem hallottam se kopogást, se dörömbölés. Hála istennek, gondoltam. De amint kimentem a házból, láttam, hogy szegény Umbertóm egy fügefa ágán lóg, a reggeli szellő csapkodta. Odamentem, hogy levegyem. Ruhaszárító kötéllel volt fellógattva, szoros precíz csomóval. A mellkasán egy apró tábla, rajzszöggel rögzitve, rajta nagy fekete nyomtatott betűkkel TÖK TOLVAJ, majd kisebb betűkkel az, hogy „Senki sem áll a törvény felett.” Döbbenten néztem, ahogy Umberto lógott, és lángként csapódott belém a felháborodás hulláma. Szerettem volna odamenni ahhoz a pszichopata Jabba varangyhoz, és hátulról fejbe vágni. De aztán nyugodtan leemeltem a kis törpémet, letettem a földre. Boldog kis mosolya, kerek kedves szemei, megdöntött pipája azonnal megnyugtat.
– Ne aggodj öregfiú – suttogtam. – Nem hagyom, hogy bárki hozzád érjen!
Éjfél körül egy sziréna hangja ébresztett fel. Kinéztem a redőny résein át. A mentőautó közvetlenül Jabba kapuja előtt parkolt le, majd a mentősök hordágyon hozták ki őt a házból. Jabba sikoltozott, káromkodott és fenyegetőzött. Néhány szomszéd kiment, és közelről figyelték az eseményeket. Amikor a mentő elhajtott, az utca üres és csendes lett, mint korábban.
Másnap, dél körül kopogtattak az ajtón. Két egyenruhás rendőr. Komolyak voltak, de kissé zavarban.
– Elnézést, ön Mr. Morgan? – kérdezte egyikük, mire bólintottam.
– Ön a fügefa alatt álló kerti törpe tulajdonosa? – kérdezte a másik rendőr. Ismét bólintottam..
– A szomszédja feljelentést tett… nos… az ön törpéje ellen. Tudna nekünk adni némi információt ezzel kapcsolatban?
– Igen, persze. A szomszédom azt állította, hogy a törpém lopkodja a tököket a kertjéből – válaszoltam. Egyikük elővett egy noteszt, és írt bele valamit. – Aztán tegnap megtaláltam a törpét egy faágon lógva.
– Felakasztották? – kérdezte a fiatalabb a kettő közül, felvont szemöldökkel.

– Igen. Hurok és egy tábla – válaszoltam, és megmutattam nekik a mindkettőt.
A két rendőr összenézett, döbbentnek látszottak. Megköszönték, hogy rendelkezésükre álltam, felálltak.
– A szomszédját megfigyelés miatt bent tartják a pszichiátrián – mondta az egyik rendőr elmenőben. Elkísértem őket egészen a kertkapuig. Amint a rendőrautó elhúzott, megláttam a szemközti házból érkező nőt. Körülbelül hetven éves, leopárdmintás köntöst, hajcsavarókat, és bolyhos papucsot viselt.
– Hallotta? – kérdezte szinte súgva. A szomszédunk… Lekötözve találta meg a lánya, fejében egy kifaragott töklámpással. Azt állítja, hogy a maga kertitörpéje volt a tettes – égre emelte a tekintetét, keresztet vetett. – Hogy mik meg nem történnek!? – és visszament a házába.
Umberto pedig önelégülten mosolygott a fügefa alatt.