Az ügyetlen szellem (mese)

Volt egy öreg kastély, melynek gyönyörű kertjét minden délután meglátogatták a gyerekek. Volt aki virágot szedett, mások bújócskáztak a fák között, vagy egyéb szabadtéri játékokkal foglalták el magukat. Mivel nyár volt, nyáron sokáig van világos, előfordult, hogy még este nyolc órakor is ott voltak. Nyolc óra tájban azonban kijött egy szellem a kastélyból, és vadul üvölteni kezdett, amitől a gyerekek megijedtek, és elmenekültek.

– Aúúúúúúhúúúhú!

Leopold, a csoport legmerészebb gyereke egy napon megkérdezte a többiektől:

– De miért menekülünk? Lehet, csak barátkozni akar , vagy el akar mondani nekünk valamit. Miért nem kérdezzük meg tőle?

A többi gyerek azt gondolta, Leopold megbolondult, mégis hogy gondolja, hogy egy szellemtől megkérdezzék, miért üvölt. Ő azonban nem hagyta magát eltántorítani eredeti szándékától, és másnap este miután mindenki elmenekült,  ő ottmaradt ott egyedül.

–  Hello, szellem úr, miért ijeszted meg a gyerekeket az üvöltéseddel? – tette fel a kérdést, mire a szellem szomorúan válaszolt.

– Nem akarok megijeszteni senkit, csak arról van szó, hogy minden este megpróbálok felakasztani egy családi képet a falra, de olyan ügyetlen vagyok, hogy a kalapáccsal nem a szögre, hanem az ujjamra csapok. Fájdalmamban üvöltök: Aúúúúúúhúúúhú!

A fiúnak támadt egy ötlete, belépett a kastélyba keresve valamit, és a szellemnek igazából fogalma sem volt, hogy mit, de hamarosan visszatért, kezében egy kesztyűvel, melyet az egyik lovagpáncéltól kölcsönzött.

– Tessék! Holnap este mielőtt a kezedbe veszed a kalapácsot, vedd fel ezt!

A szellem megköszönte, Leopolt pedig hazament, mert már senki sem volt ott, akivel játszani tudott volna, és már kezdett sötétedni is. Másnap a szokásos időben valamennyi gyerek ott volt a kastélykertben, és vidáman kergetőztek. Kipp-kopp-kipp-kopp, hallatszott bentről egy hang, ahogyan a szellem a kesztyűs kezével beverte a szöget a falba. Utána vidáman felakasztotta a családi fotót, és boldogan nézegette, majd odalépett az ablakhoz, és vidáman integetett a gyerekeknek.

– Mi történt? Ma este miért nem üvölt? – kérdezték kórusban a gyerekek, és valamennyien Leopoldra néztek, aki nevetve válaszolt.

– Á, semmi, csak megkérdeztem tőle, miért üvölt, aztán segítettem rajta – felelte és vígan folytatták a játékot.