Vila, a késve induló fecske (mese)

 

A fecskék, mint minden évben tavasszal, hosszú útjukra készülnek, hogy átkelve a nagy folyókon, a sivatagokon, a tengeren, hogy Közép-Afrikából Európába érkezzenek, ahol nyár végéig maradnak.

Egy nagyon kora reggel az összes fecske elrepült, csak Vila nem. Ő egy fiatal madár volt, akinek először kellett szembenéznie a hosszú utazással.

– Ma egy nagyon fontos nap van, izgatott vagyok – mondta –, még egyet fordulok az ágyikómban, aztán felkelek.

Igen ám, de nem csak fordult, hanem el is aludt, s  amikor később felébredt, meglepődve látta, hogy senki sincs a közelében, minden fecske elrepült. Csupán egy orrszarvú közeledett a folyóhoz.

– Nem tudod, hol vannak a barátaim, a szüleim? – kérdezte  az orrszarvút.

– Nagyon korán reggel mind  elrepültek a hosszú útra, északra  – válaszolta a nagy állat.

A kis fecske elsírta magát.

–  Egyedül maradtam, senki sem tudja, hogy merre induljak el, hogyan fogom utolérni őket?

– Én nem tudom, de talán a nagy teknős, Gea tud segíteni – mondta az orrszarvú.

Gea százéves, hatalmas teknősbéka volt, bölcsés jól ismerte az Afrikában élő állatok szokásait. Vila megkérte őt, hogy mutassa meg neki az utat.

– Ne aggódj, Vila, igaz, hogy az út nagyon hosszú, de ha azt teszed, amit mondok, látni fogod, hogy te is megérkezel majd. Éjszaka a sarkcsillagot kell követned, nem tévedhetsz, mert az a csillag jobban ragyog mint az összes többi. Nappal viszont ott kell repülni, ahol nem süt a nap, ahol nem nyugszik és ahol nem kel fel.

Vila értette is meg nem is, de tele volt reménnyel. Megköszönte a segítséget, majd elrepült. Átkelt a szavannán, a sivatagon, elfáradt, úgy döntött, hogy megpihen egy kaktuszon. Egy éhes kígyó, aki már régóta nem evett, látta a gyönyörű és jámbor fecskét, odakúszott és be akarta kapni, ám Vila felébredt a szunyókálásból.

– Csúnya kigyó, mit akarsz, tán csak nem akarsz engem megenni?

–  Bevallom, eredetileg ezt terveztem, de kíváncsivá tettél, mit keres egyetlen egy fecske a sivatagban? Ti általában csapatokban repkedtek.

Vila elmesélte a kígyónak, miként maradt le a nagy útról, és most mindennel egyedül kell megbirkóznia. Végül a csúszómászó megsajnálta, és úgy döntött, hogy nem eszi meg.

– Ha jövőre is errejársz, gyere, és látogass meg! – köszönt el a kígyó, és új ennivaló után nézett.

Vila tovább repült,  elérte a Földközi-tengert, ismét megpihent, majd repült Szicilia szigetére. Mielőtt odaért volna, a vízből szökőkútszerű csobogások törtek elő, két delfin vígan játszadozott.

– Hello, kisfecske, hová mész egyedül? – kérdezték.

Vila elmesélte nekik a történetét.

– Ne aggódj, már Európában vagy.

– Valóban?

– Igen, persze. Az ott már Szicilia szigete, ami Olaszországban van. Olaszország pedig Európában. Jó úton haladsz, meglátod, megtalálod a társaidat!

A fáradt kis madár végül megérkezett Palermo városába, elbűvölve figyelte, milyen szép nagyváros, templomokkal, palotákkal, hatalmas kertekkel.

Egyik háztetőn egy galamb üldögélt.

– Szia, fecske, a nevem Poldi, postagalamb vagyok, aki délről északra utazik, vagy északról délre, üzeneteket és híreket szállítok.  És te ki vagy?

– A nevem Vila, és szeretném utolérni a társaimat. Sajnos nem ébredtem fel időben, és nélkülem indultak el.

– Jöhetsz velem, ha akarsz,  épp észak felé tartok.

Vila boldogan ment Poldival, mert már  nem volt egyedül, s mivel a galamb sokkal nagyobb volt, mint ő, ezért biztonságban érezte magát vele. Átkeltek több városon, új barátokat szereztek, és kettesben kevésbé volt fárasztó az utazás.

Végül megérkeztek egy nagy térre, ahol volt egy templom, gyönyörű harangtoronnyal, fákkal, ahol sok fecske pihent. Vila azonnal tudta, hogy az övéi.

–  Itt vagyok, Vila vagyok! – kiáltotta feléjük, és a többi fecske örömmel üdvözölte.

–  Örülünk, hogy megérkeztél te is – mondta a mamája – Aggódtunk érted. Fecskeapád azt mondta, jönni fogsz hamarosan, és igaza lett!

Vila megköszönte Poldinak, hogy segítségével megtalálta a családját, a barátait. A galamb szárnyaival megölelte kis barátját, és elrepült Torinó irányába, ahová üzenetet vitt.

A kis fecske nagyon boldog volt, örömében többször is körberepülte a harangtornyot. Következő nap közösen folytatták a hosszú utat, végül elérkeztek Magyarországra. Megkeresték a régi fészküket, vagy újat építettek maguknak, és csodálatos nyári hónapokat töltöttek ott.

 

Fontos, hogy higgy magadban, a bátorság és az elszántság segít megtalálni a helyes irányt.