Fodor Gyöngyi:  Orlando, a denevér (mese)

    Volt egyszer egy denevér, akit Orlandonak hívtak. Egyedül élt a  régi vár tornyában közel az erdőhöz. A torony félig már le volt dőlve,  tele volt lyukakkal, és ki-bejárt a hideg. Amikor vihar volt, a szél behordta az esőt is, szegény Orlando bőrig ázott. Egy napon úgy érezte, nem bírja tovább azt a  nedves és szutykos tornyot, elhatározta, hogy még aznap este útnak indul. Különösen sötét és baljós este volt,  mert Halloween éjszakája érkezett,  és egyre közeledett a vihar.  A  távolban már villámok cikáztak,  de Orlando hatalmas bátorsággal  és elszántsággal kirepült az öreg, lyukacsos vártoronyból, hogy új házat keressen magának.

    Berepült a közeli erdőbe, repült, repült, végül találkozott egy bagollyal.

    –  Jó estét, bagoly úr!

    – Jó estét neked is, denevér. Mit csinálsz  ezen  a sötét Halloween éjszakán itt  az erdőben?  Nem látod, hogy közeledik a vihar?

A denevér elhatározta, hogy elmeséli az ő történetét.

  –  Orlandonak hívnak, és a régi vár tornyában laktam mostanáig, egyes-egyedül.   A torony tele van  lyukakkal, ki-bejár a szél, a hideg, bever az eső,  és új házat keresek magamnak.  Tudna nekem segíteni,  bagoly úr?

A bagoly azt válaszolta:

    –  Én ebben a fában lakom, itt, ebben az oduban, amit látsz, viszont csak számomra van benne hely, mert elég szűk így is.

Orlando egy kicsit elszomorodott, de azt mondta:

     –  Jól van, akkor megyek tovább. Mindenesetre köszönöm, bagoly úr.

    –  Sok szerencsét, Orlando!  –  köszönt el a bagoly. A denevér jó egészséget kívánt és továbbrepült.

Hamarosan meglátott egy rókát, és megszólította:

      –  Jó estét, róka asszony!

      –  Jó estét neked is, denevér.  Mit csinálsz itt az erdőben Halloween éjszakáján? Nézd,  jön a vihar!

Ekkor Orlando neki is elmesélte az ő történetét.

    – Orlandonak hívnak, és a régi vár tornyában laktam mostanáig, egyes-egyedül.   A torony tele van  lyukakkal, ki-bejár a szél, a hideg, bever az eső, és új házat keresek magamnak.  Tudna nekem segíteni,  róka asszony?

A róka azt felelte:

     –Én szívesen adnék neked egy fekhelyet az én földalatti barlangomban, de a denevérek, mint ahogy te is,  nem tudnak repülni ott lent, mert elég szűk a hely,  és úgy éreznéd magadat, mint aki csapdába esett.

Orlando elszomorodott.

    –  Jól van,  akkor  folytatom a keresést. Mindenesetre köszönöm, róka asszony.  További szép estét!

     – Sok szerencsét, Orlando! –  köszönt el a róka és egy villám fényében figyelte, ahogy a denevér elrepült.

 

Orlando elhagyta az erdőt, és kirepült egy nagy mezőre, ahol a hold néha előbújt a sötét és fenyegető felhők mögül. Repült, repült és hirtelen eszébe jutott valami.

     –  Kérek segítséget a holdtól. Ő odafentről mindent lát!

Így Orlando egyre  magasabbra repült, mígnem elérte a felhőket és meglátta a kibújó hold sápadt arcát.

      –  Jó estét, hold anyó!

      –   Jó estét neked is,  denevér –  mondta a hold nagyot ásítva. – Hová tartasz  ezen a sötét Halloween éjszakán?

A denevér bátorságot fogott, és elmesélte a holdnak is az ő történetét.

    – Orlandonak hívnak, és a régi vár tornyában laktam mostanáig, egyes-egyedül.   A torony tele van  lyukakkal, ki-bejár a szél, a hideg, bever az eső és, új házat keresek magamnak.  Tudna nekem segíteni, hold anyó ?

A hold elmosolyodott és azt válaszolta:

      –  Kedves kis denevérem,  repülj egyenesen a hegyek felé, ott találsz majd egy nagy barlangot, ahol rengeteg denevér él. Biztos vagyok benne, hogy szívesen befogadnak maguk közé. Lesz biztonságos otthonod, és soha többé nem leszel egyedül.

      – Köszönöm szépen, hold anyó!  Nem is tudja, mekkora örömöt szerzett nekem.

      – Örülök, hogy segíthettem. De most repülj gyorsan, mert egykettőre ideér a vihar!   

 

 

Orlando még egyszer megköszönte a hold segítségét, és  a hegyek felé vette az irányt. Repült, repült, amilyen gyorsan csak tudott.

Amikor megérkezett, erősen figyelt, hogy megtalálja a barlangot abban a sötétségben,  de hold anyó éppen akkor bújt elő ismét egy felhő mögül, és a fénye segített neki megtalálni a bejáratot.

Odabentről fény szűrődött ki. Azonnal be akart menni, de egy kapuőr megállította.

      –  Ki vagy te, és mit akarsz itt? – kérdezte harciasan, és Orlando neki is elmesélte az ő történetét.

     – Orlandonak hívnak, és a régi vár tornyában laktam mostanáig, egyes-egyedül.   A torony tele van  lyukakkal, ki-bejár a szél, a hideg, bever az eső, és új házat keresek magamnak. 

     – Akkor különösen azt gondolom, hogy megtaláltad a te új otthonodat. Lépj be a mi barlangunkba,  biztos vagyok benne, hogy mindenki szívesen lát. Mi, denevérek mindig segítünk egymáson.

     –  Tényleg veletek lehetek?  – kérdezte Orlando meghatódva.

     –  Persze!  Különösen jókor érkeztél, mert   Halloween éjszakája van, és az ünnep még szebb lesz, ha egy új barátunk is csatlakozik hozzánk.  Gyere velem!

A kapuőr elkísérte Orlandot a barlang belsejébe, ahol nagyon sok  denevér tartózkodott.  Ettek, ittak, táncoltak és énekeltek egy lobogó tűz körül.

     –  Álljon meg mindenki ! – kiáltotta a kapuőr. –  Bemutatom nektek Orlandot, a magányos denevért, aki társaságot és új otthont keres magának.

     –  Ha akarod, ez lesz a te új otthonod, és mi leszünk az új családod – lépett előre egyikük. Orlando rettenetesen megörült és jó hangosan annyit kiáltott:

      –  Igen!

Ekkor sorra mindenkivel megölelték egymást, majd eljárták az üdvözlőtáncot és vidáman ünnepelték Halloween éjszakáját.

 

    Attól a naptól fogva Orlando nem volt egyedül, és boldogan élt a barátaival abban a kényelmes, meleg barlangban. Minden éjjel, amikor szúnyogvadászatra indultak,  meleg szeretettel üdvözölte holdanyót, akinek mindezt köszönhette.