Fodor Gyöngyi -  A furcsa nagynéni fantáziája

 

     Fiatal koromban a nyári szünet néhány hetét mindig  Lilla nénikémnél, anyám nővérénél töltöttem. Anya ragaszkodott hozzá, hogy legyek kicsit több időt vele, mert  a nagynéném egyedül élt, soha sem házasodott meg és  nem született gyermeke, ezért azt mondta, hogy jót tesz neki a társaság.  Az igazat megvallva  szerettem nála lenni,  jól éreztem magamat  a házában, ezért mindig készségesen és örömmel mentem hozzá. Abban az időszakban , amikor már középiskolás voltam, alig vártam, hogy eljöjjön a nyár és  vele lehessek.

    Lilla nagynéném író volt és számomra kissé furcsa.  Főként gyermekkönyveket írt, de alkalmanként  elkalandozott a költészet területére is. A történetek, amiket nekem mesélt, mindig nagyon tetszettek, de a  versek esetében  a sorok közti üzenetek eléggé homályosak maradtak a számomra. Szerinte az ő ispirációit egy párna segítette elő.Egy egyszerű párna és egy  különleges rituálé alkalmával be is mutatta nekem, hogy hogyan működik a dolog. Mindenesetre az ispiráció ideje nem volt véletlen, hanem mindig kora délután. Rögtön ebéd után  kimentünk a kertbe és a nagynéném leterített a fűre egy színes takarót, amit hetente változtatott és a közepére rakta ezt a mágikus párnát, amit viszont nem változtatott meg soha.  A huzatja mindig ugyanaz volt, fehér és teljesen jellegtelen. Kicsit gyűrött, ráncos, de soha nem akarta megmondani, hogy hol szerezte és hány éve birtokolja.

    Miután elrendezte a takarót és a párnát, mindketten lefeküdtünk  ellenkező irányba, fejünk a párnán pihent és a fülünk összeért.  Ekkor Lilla néném rágyújtott egy cigarettára és amikor kifújta a levegőt, néztem a szemünk fölött formálódó füstöt és ő ugyanígy kezdte formálni a történeteit.

    Volt egy, ami különösen tetszett neki, ami egy nagyon hosszú nyakú nőről szólt. Ez a zsiráfnyakú nő így született, ezzel a nagyon hosszú nyakkal és amikor az anyukája a születésekor meglátta azonnal sírni kezdett, mert úgy gondolta, hogy ezzel a kis élőlénnyel valami nagyon nincs rendben. Ugyanígy reagált az apa is , amint rájött, hogy a várva várt gyereke erősen eltér a szokásos újszülöttektől.  A kislány azonban teljesen egészséges volt és ennek az apró megjelenési hibának ellenére  is felnőtt. Persze gyermekkorában és serdülőkorában el kellett viselni az iskolatársai sértéseit. Gyakran könnyekben tért haza, ajtókat csapkodva ,mert naponta szembe kellett néznie a másságával és elkerülni az emberek kíváncsi tekintetét, amikor az utcán sétált.  Aztán felnőtt és bár a másokkal kapcsolatos problémái nem szüntek meg, de megtanult velük élni és különféle utakon járt a dilemma megoldása érdekében.Több orvoshoz is elment, akik a legkülönbözőbb  megoldásokat javasolták neki.

    És itt a történet mindig változott a tanácsoknak megfelelően, amelyeket a zsiráfnyakú nő elhatározott követni.

    Egyik javaslat  egy speciális, új ultrahangos készülék alkalmazása volt, amely képes az emberi test dematerializálására  majd az  azonnali összerakására, s így lehetővé válik a nyak felesleges részének a kihagyása.

    Egy másik alkalommal útnak indult Szibéria ősi földjeire, ahol még éltek olyan sámánok, akik képesek voltak varázsolni.

    Aztán egy újabb alkalommal egy műtőben találta magát, sebészek vették körül és hatalmas mészáros kés volt a kezükben, s ijedtében megszökött onnan.

    Nem is beszélve arról az időszakról, amikor olyan fejdíszt hordott a fején, aminek öt kiló volt a súlya, s ennek köszönhetően azt remélte, hogy az majd   lefele nyomja a fejét, amitől a nyaka  összébb megy.

    Táplálkozási szakemberekhez is járt, akik speciális étrendet állítottak össze, ilyen olyan böjtölést javasoltak, s miközben főzött, egy halom könyvet egyensúlyozott a fején.

    Azonban mindezek ellenére a nyaka nem rövidült meg egy hüvelykujjnyival sem, de még néhány cm-el sem, és a nő továbbra is szomorú volt, mert a zsiráfnyaka miatt nem találja meg a számára megfelelő férfit és nem lehet szerelmes.  Így végződött minden történet.

    Lilla nénikémnek persze mindig nagyon tetszett  befejezni így, de én már rosszul voltam tőle és javaslatot tettem neki:

      - Gyerünk nénikém, válasszunk egyszer egy boldog véget!  Ismerkedjen meg egy hosszú nyakú férfival és boldogan élnek amíg meg nem halnak.

      - Mit mondasz?  Nem,  nem, nem -  válaszolta azonnal.  -  Abszolút nem létezik, hogy ez a történet boldog véget érjen.

      - De miért nem?  Kitalálod szegény nőt,  de mindig arra ítéled, hogy egyedül maradjon és szomorú legyen, nem beszélve arról az időről  amikor kishíján halálra véreztetted egy kísérlet miatt, mert tévedtél.

      -  Sajnálom, édesem, látszik, hogy fiatal vagy…  -   és  még egy cigaráttára gyújtva lezárta a beszélgetést.

 

    Néhán év telt el azóta, hogy utoljára meglátogattam őt, a munkám miatt sokat vagyok távol  és nem könnyű időt találni a rokonok és barátok látogatására, de egyik külföldi utam alatt  mágikus erővel odavonzotta a tekintetemet egy könyvesbolt kirakata , és mit látok?  Lilla nagynéném egyik  könyvét, amelyet nemrég fordítottak le  angolra. Nagyon büszke és boldog voltam ,  két   példányt is vettem belőle. Egyet neki, s egyet nekem.

     Azonnal felhívtam , hogy megdícsérjem, gratuláljak neki, és elmondjam, hogy elmegyek hozzá,  

amint visszaérek.

Csengetek az ajtaján és alig hallgató hang válaszol:

      - Gyere be!

      - Én vagyok, merre vagy? – kérdeztem tőle, miután beléptem a házba és nem láttam.

      - Fent vagyok, gyere fel !

Lassan felmásztam a régi nyikorgó falépcsőn, ahonnan szemrevételeztem a réglátott házat. 

Lilla nénikém az íróasztalnál ült, ujjaival a számítógép billentyűzetén , de tekintete valahová az ablakon

 túlra nézett.  Beléptem a dolgozószobába, és kishíján eldobtam magamat, amikor megláttam, hogy 

a falak kézzel írott papírokkal  és képeslapokkal  vannak borítva, és még a mennyezetről és lógnak.  

Nénikém furcsábbnak tűnt , mint valaha.  Hirtelen megfordult és egyenesen a szemembe nézett, 

arckifejezése szemei tele voltak fénnyel  és még az ajkaira  is hihetetlenül bájos mosolyt varázsolt.  

Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna még ilyen örömtől kisugárzónak..  

Felágaskodott, hogy felérjen, és a fülemhez  tette a száját, úgy súgta :

       - Megtaláltam…

       - Eh?

       - Megtaláltam!  - súgta ismét, amit alig értettem.

       - Mit mondasz? Oh a párna? Elvesztetted?

       - Dehogyis,  te  buta!   Megtaláltam  a  hosszúnyakú embert  !

foto- pexels