Fodor Gyöngyi

               Ugató Béka és a bábszínház

     Ugató Béka  a Tibeti Lovagok nevű indián törzs főnöke volt, a világ utolsó megmaradt törzse, amely éppen azért maradt fenn, mert kivándoroltak Ázsiába. Egy napon (a fülledt hőség időszaka volt), elfáradva a naptól, amely egyre jobban kiszárította a földet és megnehezítette a táplálékkeresést,  esőtáncba kezdett. A törzs többi tagja éppen vadászni volt, de úgy gondolta, egyedül is elbír ezzel a feladattal, elvégre ő a törzsfőnök.  Ugató Béka  táncolt, táncolt önfeledten esőért könyörögve, amikor érdeklődve közeledebb feléje egy báb, olyan, amilyen a bábszínházakban lehet látni.

      - Mit csinálsz? – kérdezte a báb.  Ugató Béka  azt válaszolta, hogy megpróbál segíteni az Anyatermészetnek, hogy elhárítsa az élelmiszerhiányt.

      - Ez igazán nemes cselekedet, csatlakozom én is hozzád – mondta a báb és már ketten táncoltak.

Tíz perc telhetett el, amikor fülsiketitő lármát hallottak. Ugató Béka azt hitte, hogy az istenek válaszoltak az imáira és mennydörgés hangja zavarta meg a táncukat, hamarosn érkezik a vihar. Azonban csalódnia kellett, mert  egy nagydarab, szakállas férfi ordítva közeledett, majd  megfogta a bábot a fülénél fogva, és felemelte.

     -  Nem szégyelled magadat? Megígérted, hogy körbe fogsz járni és  embereket keresel  az előadásunk megtekintésére.  Ehelyett itt talállak, és úgy táncolsz,  mint egy bolond!

E szavak hallatán az indián főnök felháborodott, és így válaszolt a szakállas pimasznak:

     - Elnézést, ha közbeavatkozom, de a báb itt nem csinál semmi rosszat,  épp ellenkezőleg!  Esőért táncolunk, hogy termékennyé tegyük ezt a száraz földet.

     Ebben a pillanatban néhány csepp eső, vagy valami más nedvesítette meg Ugató Béka arcát, akinek ettől  támadt egy ötlete. Azt javasolta, hogy  a törzs tagjaival megnézik az előadást, ha a bábtársulat  hozzájuk költözik néhány napra,  és közösen hatákonyabban tudják eljárni az esőtáncot. A szakállas férfi úgy gondolta, hogy ezzel a társulata ismertté fog válni, mert majd más törzsek és környékbeliek   is ellátogatnak az előadásra, ezért azt mondta, hogy jól van, nem bánja, három napra a  Tibet Lovagjai törzshöz költöznek.  

      Azonban az együttélés kezdete igazán nehéz volt, mert az indiánok bizalmatlanul néztek a bábokra, a bábok meg az indiánokat gyanúsan méregették, ezért  Ugató Béka aggódott a tözs tagjai  és vendégei közötti kapcsolat miatt.  Úgy gondolta, hogy a feszültségek enyhítése érdekében  a társulat  vacsora után mutassa  be az indiánoknak a műsortAz előadás azonban nem aratott nagy sikert, éppen ellenkezőleg,  mert  mielőtt elkezdődött volna a műsor, a bábok  besurrantak a  nagysátorba és ellopták az indiánok békepipáját, hogy azzal támasszák alá az izgő-mozgó színpadot, ami aztán előadás közben így is összedőlt, és ezáltal  fény derült a békepipa eltulajdonítására. Az indiánok ki akarták ásni a csatabárdot, alig lehetett őket megnyugtatni.  Ugató Béka teljesen kétségeesett.

     - Oké, jól van, bevallom, az én hibám.  Hogy is gondolhattam, hogy ennyire eltérő szokásokkal rendelkező emberek kijöjjenek egymással?

     Úgy döntött, hagyja, hogy a bábszínház a maga útját járja, de megígérte nekik, hogy reklámozni fogja őket a hegyekben, völgyekben, réteken egyarát. Amikor a bábosok elindultak, a nagydarab szakállas férfi meglátott egy orchideát, ami egy kis betondarabból nőtt fel. Ez elgondolkodtatta, hogy talán meg kellene próbálni új életet kezdeni, nem folyton vándorolni, hanem letelepedni Tibetben, ahol még a beton közepén is nyílik az orchidea.

     -  Itt maradunk és kertészkedünk  – adta tudtára a többieknek. Mindenki boldog volt, kivéve azt, aki a torreádor szerepét játszotta az előadásban.

     - De akkor én mit fogok csinálni ezentúl?  - ké  rdezte  ijedten.

Ugató Béka, aki szem-  és fültanúja volt a jelenetnek, így válaszolt a bábnak:

    - Te leszel ezentúl a falkavezérem! – mire az örömében nagyot ugrott.

Mivel mindenki leckét kapott az életből, az istenek úgy döntöttek, hogy véget vetnek a tikkasztó hőségnek, és  kiadós esőt küldtek a kiszáradt  földre.