Kókusz, mangó, rum

Amikor azon az estén beléptem abba a bárba, minden homályosnak tűnt. A fények halványak voltak, és magával ragadott egy mámorító illat, melyet nem tudtam beazonosítani.

– Jó estét – köszöntem ösztönösen, és a legutolsó box felé indultam. A pincérnő köszönésképpen bólintott, majd csendben sétált mellettem. Nem kérdezte meg, hová akarok leülni, várok-e valakit, mintha megértene engem, a kissé zavart és magányos külsőmet. Értékeltem ezt.

Amikor leültem, kíváncsi szemekkel nézett rám, és átnyújtotta az étlapot. Nem tudtam, mit rendeljek, nem igazán tudtam, mit is akarok. Szomjas voltam, de a gyomrom is korgott. Tanácsot kértem tőle. Elmagyaráztam, hogy szeretem az egyszerű ízeket, amelyek képzeletbeli utazásra visznek. Nem szólt semmit, meghallgatott, bólintott, majd elment. Nem írta be a rendelési noteszébe, sem a legtöbb helyen most divatos tabletbe, de elvégre nem is rendeltem semmi konkrét dolgot. Pár perc múlva visszatért tálcával a kezében, és egy pohár sallangmentes koktélt tett elém.

– Mi ez? – kérdeztem.

– Kóstold meg! Ha nem ízlik, hozok valami mást – válaszolta.

Figyelt, ahogy az orromhoz emelem, először meg akartam szagolni. Szinte mindennel kapcsolatban szükségem van egy első szaglási kapcsolatra. Bíznom kell az illatokban, kapcsolatokat, kötelékeket, emlékeket kell teremtenem.  Kétszer is megszagoltam, s megállapítottam, valami trópusi keverék lehet. Tetszett, Thaiföldre emlékeztetett. Tehát az illat megvolt, jöhet az íz. Megkóstoltam. Kókusz és mangó, kis alkoholos beütés, rumra tippeltem. Érezem, ahogy az az egy korty bizseregve halad lefelé, kellemes melegséget hagyva maga után. Jólesően beleremegtem.  Ő észrevette, rám mosolygott, én visszamosolyogtam. Mindketten elégedettek voltunk.

Egy pillanatra lehunytam a szemem, és az utam körvonalazódott. Képzeletben elmenekültem Ko Samui szigetének dzsungelébe, ahol egyedül voltam a semmi közepén. A szellő lengedezte a pálmafákat, és a frissen kinyitott kókusz opálos víze volt a legjobb, amit valaha ittam. Minden tökéletes volt, ott messze.  Nem volt kedvem kinyitni a szemem, szerettem volna ott maradni, élvezni azt a gyönyörű helyet.

– Mi a neved? – kérdezte a pincérnő. Visszatértem a valóságba.

– Amália – válaszoltam mintha egy álomból ébredtem volna.

– Én Susann vagyok. Örülök, hogy megismertelek. Tetszik a koktél vagy hozzak valami mást?

– Ez tökéletes, köszönöm. De honnan tudtad, hogy pont ilyenre van szükségem?

– Azt mondtad, szereted az egyszerű ízeket, amelyek képzeletbeli utazásra visznek – mondta, miközben rám figyelt. – Ezek szerint szeretsz utazni.

– Igen.

– Akkor nem is zavarlak tovább. Élvezd a koktélt, és további kellemes utazást kívánok neked – mondta, és elment. Szemeimmel követtem amíg el nem tűnt a bárpult mögött.

Lassan kortyoltam az italomat, miközben behunytam a szemem. Visszatértem Ko Samui-ra, ahol körülvett a béke és a nyugalom, amire oly nagy szükségem van már egy ideje.