AZ  ÁLOMTEREMTŐ

 

     A régi falu boltjai között ott volt az álomteremtőé is. Kicsi volt, kissé rejtett, de barátságos, a hátsó ajtaja soha sem volt becsukva.

     Az álomteremtő egy őrültnek tűnő öregember benyomását keltette, foltozott köténnyel és kockás flanellingben, homályos szemüveggel. Az egyik lencse széléből évekkel korábban kitört egy kis darab, de inspirációjának  kulcsfontosságú tartozéka volt. Készíttetett egy új szemüveget is, de amikor azt hordta, egyszerűen nem indult be a képzelete, ezért visszatért a régihez, melynek homályos üvegei mögött folyton álmodozott, álmokat teremtett. Mindenféle típust és meretet alkotott, és annyit, hogy a kis bolt zsúfolásig megtelt. Álmokkal voltak tele a polcok, a sarkok, a fiókok, de még a lámpaernyőn is álmok ültek. Itt mindenkinek megvolt a maga különleges helye.

     Az álmok szabadon előjöhettek, amikor akartak, amikor késznek érezték magukat erre.

-           Én teremtettelek, és most, hogy már nem vagy bennem, a világhoz tartozol. Választhatsz, hogy itt maradsz, vagy elmész máshová. Mindenesetre ez mindig az otthonod lesz,  ezt el ne felejtsd! -  suttogta gyengéden az öreg, amikor egy újabb álom megszületett.

     Ez volt az oka annak, hogy a hátsó ajtó mindig nyitva volt. A legélénkebb álmok rögtön elrepültek, a félénkebbek igyekeztek nem észrevehetők maradni, míg a félelmetesesek az éjszaka sötétjében másztak ki a falakhoz lapulva. Sajnos néhány álom megsemmisült, törékenynek érezték magukat abban a világban, amelyben ők nem tudtak álmodozni, és magukba roskadva, összegömbölyödve hagyták, hogy eltapossák őket. Előfordult, hogy valaki még időben meglátta valamelyiket, lehajolt, hogy felvegye.

-           Gyere, tehetetlen kis álom! – s egy ölelés melege elég volt ahhoz,hogy új remény gyúljon fel, és tovább éltesse őket. S éltek olyan szenvedéllyel, hogy mások szemében is lángra lobbantották a reményt. Sikerült megéretni másokkal is, hogy nem csak álmodni lehet,  hanem valóra is lehet váltani az álmokat.

     Voltak, akik később vissztértek a műhelybe, hogy beszámoljnak alkotójuknak a sikereikről, s amikor az álomteremtő látta és hallgatta őket, akik szinte fenségessé váltak a szemében, elérzékenyült, meghatódott. Levette a szemüvegét, hogy megtisztítsa és felszárítsa a könnyeit. Csak annyit mondott:

-          Büszke vagyok rád!