Fodor Gyöngyi – A meglepetés
A hús a sütőben barnult, a serpenyőben sisteregtek a zöldségek. A bor a hűtőben volt. A kenyeret már felszelte, és az asztalra tette, amelyet egy csodálatos terítővel takart le, melyet az anyja hímzett neki, mielőtt férjhez ment. Megsimogatta a különleges anyagot az ujja hegyével, majd a mesterien kifaragott asztallábra esett a tekintete. A luxus immár élete része volt évek óta, de még mindig nem szokta meg teljesen. Elnézte a csillogó kristálypoharakat, a raffinált ezüst evőeszközöket. Mindent úgy rendezett el, ahogy Mike-nak tetszett.
Aznap reggel azt mondta a férjének, hogy amikor majd hazaér a munkából, meglepetés fogja várni. Nem egy különleges vacsora, hanem valami egész más. Megkavarta egy kicsit a serpenyőben lévő zöldségeket, miközben Mike-ra, és a kapcsolatuk kezdetére gondolt. Egy karácsonyi partin ismerték meg egymást. Rebecca akkor még Thomas barátnője volt. Thomas és Mike régóta ismerték egymást, barátok voltak. A nő először nem is akart elmenni erre a partira, jobban szeretett volna az ő baráti társaságával ünnepelni, de a férfi ragaszkodott hozzá. Néha arra gondolt, mi történt volna, ha nem megy el, lehet nem is ismerte volna meg a férfit. Vagy valahogy mégis egymásra találtak volna? Mindenesetre ott volt aznap este és ő is. A tekintetük találkozott. A szeme vonzotta, mint egy húsdarab az éhes kutyát. Abban a pillanatban, amikor meglátta, vágyott rá, de magában azt mondta, hogy a parti hamarosan véget ér, és nem fogják látni egymást többet. Tehát a probléma meg van oldva. Kicsivel később bemutatták őket egymásnak. A két férfi nem csak barát volt, hanem ugyanannál a cégnél dolgoztak. Thomas vitte oda Rebeccát bemutatni Mike-nak. Ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövetett.
Mike és Rebecca titkos kapcsoaltba kezdtek, amely hónapokig tartott, mígnem a nő már nem tudta elviselni a kettős élet súlyát, és mindent bevallott Thomasnak, aki emiatt otthagyta. Se több, se kevesebb. Nem szenvedett. Már nem érdekelte. Egyetlen dolgot akart, mégpedig Mike-ot. Néhány hónap után már házasok voltak. Rebecca nem csak a férfival, hanem a luxussal is házasságot kötött, mert Mike gazdag családból származott, és remek fizetése volt. A városon kívül laktak egy előkelő házban, melyet csodaszép zöld park vett körül, és a menyország egy kis darabja volt. Nem túl messze a várostól, és nem túl közel a kaotikussághoz. Öt éve voltak házasok.
A nappali ablakához ment, amely a műútra nézett, és miután kissé elhúzta a függöny, kinézett. Körülbelül negyed óra a távolság az irodától, pillanatok alatt hazaérhet a férje. Hamarosan meglepetést okoz neki. Amikor meghallotta, hogy a kulcsok zörögnek a zárban, felugrott a kanapéről.
- Szia, Szerelemem – köszöntötte a férjét, aki aktatáskával a kezében belépett a házba, haja kissé kócos volt, és puffogva csukta be az ajtót maga mögött.
- Hello, Baby – üdvözölte Mike a feleségét, odament hozzá, és megcsókolta.- Kimerült vagyok, rossz napom volt ma!
- Mi történt? – kérdezte Rebecca kedveskedve, de a férfi csak legyintett egyet a kezével, és elindult az emeletre a faragott mahagoni lépcsősoron.
Rebecca megdörzsölte a kezét, eléggé ideges volt a rájuk váró este gondolata miatt. Amikor Mike visszatért a nappaliba, meglazította a nyakkendőjét, és kissé kigombolta az inget. Mellkasa kilátszott a fehét szövet mögött. Odament a feleségéhez, és átölelte.
- Szóval? Akkor lesz kedves meglepetés ma este? – kérdezte Mike.
- Igen, de türelmesnek kell lenned. Előbb egy remek vacsora vár rád, az is valami, vagy nem? – nevette el magát Rebecca, és a férfi is nevetett.
- Akkor együnk, mert farkaséhes vagyok – mondta, és bement az ebédlőbe, melynek közepén egy hosszú asztal állt, de ők ketten soha sem ültek távol egymástól, hanem szorosan egymás mellett, hogy megfoghassák egymás kezét, vagy az asztal alatt megérintsék egymás lábát a térdükkel. Ritka volt, hogy be tudták fejezni a vacsorát, vagy eljutottak a hálószobáig, mert a nappaliban a kanapén, vagy a szőnyegen szeretkeztek.
Rebecca benézett az ebédlőbe, és látta, hogy Mike már leült a helyére, és elvett egy szelet kenyeret. A konyhába ment, kivette a húst a sütőből, és egy szép tálra tette. Körberakta zöldségekkel, és behozta az asztalra.
- Et voila – kiáltott fel.
- Hú, hihetetlen, az én szépségem ma este igazi műalkotást készített – mondta Mike, és megsimogatta a nő combját.
- Ah-ah – gúnyolódott a nő, és leült. - Mit mondasz? – kérdezte és felvette az evőeszközöket.
A férfi megemelte a hüvelykujját, mutatva, hogy ez remek, anélkül, hogy abbahagyta volna az evést. Rebecca félénken elmosolyodott. Beszélni akart vele, mielőtt meglepetést okozna neki. Magyarázkodnia kellene, vagy legalábbis megpróbálni, de a szája hirtelen kiszáradt, és még a nyelés is nehéz volt. Talán nincs szükség magyarázkodásra. Úgy döntött, hogy megpróbálja élvezni a vacsorát.
- Finom volt minden, Reby - hajolt oda Mike a feleségéhez, és megsimogatta az arcán.- Oké, akkor eljött a várva várt pillanat – suttogta huncutkodva. Izgatottnak látszott, ki tudja mi járt a fejében.- Jöhet a meglepi.
- Igen, persze, de először piritóst szeretnék készíteni – mondta Rebecca. Felkelt, és visszament a konyhába.
- Akkor itt várok – kiáltotta utána a férje.
- Rendben, de ne mozdulj, maradj ott, ellenkező esetben elrontod a meglepetést – válaszolta a nő. Biztos akart lenni abban, hogy Mike nem követi.
Miután a konyhába ment, egy pillanatra megállt. Keze enyhén remegett. Tényleg ezt akarja? Biztos benne? Az agya azt mondta neki, hogy talán nem ez a helyes választás, talán van egy másik út is. Egy civilizáltabb, békésebb, egészségesebb. De a szíve őrülten dobogott, ritmusa zengett az egész testében, mintha azt sikítaná, hogy tedd meg, csináld. Kivett két csillogó kelyhet a szekrényből, és kibontotta a különleges, drága bort.. Öntött a vörös folyadékból mindkét pohárba. Kihúzta a legalsó fiókot, és az alján, jó mélyen elrejtve megkereste a kicsi kis fiolát, mely ciánt tartalmazott, és a jobboldali kehelybe öntötte. Lassan megpörgette, hogy összekeveredjen a borral, és várt néhány percet.
“A jobb oldali. Ne tévedj! “ , mondogatta magában. “ A jobb oldali”
Talán anélkül, hogy észrevette volna, egy kicsit túl sok időt töltött a konyhában, mert hirtelen a férje hangját hallotta.
- Drágám, minden rendben van ott? Mit csinálsz?
Rebecca összeszedte magát, és még mindig kissé remegve vette fel a két poharat. Mosolyt erőltetett, és visszament az ebédlőbe.
- Itt vagyok – mondta mosolyogva, és a jobb kezében tartott poharat Mike elé tette. Felemelte a baloldalit. – Kettőnkre!
Mike furán mosolygott rá. Rebecca nem tudta megmagyarázni, miért tette. Egy ideje nem szerette Mike-ot, de nem is utálta. Csak únta, hogy állandóan ugyanazt az arcot látja maga körül, amikor reggel felébredt, amikor köszöntötte, mielőtt munkába indult, amikor este hazajött. Még akkor is az ő arcát látta, amikor a kertésszel szexelt, aki hetente kétszer jött el gondozni a virágágyásokat, és persze megöntözni Rebecca rózsalugasát is abban az ágyban, ahol a férjével aludt. Valójában nem is törődött a kertésszel, vagy a vele való kapcsolatával, párszor megtette vele, ennyi volt, és semmi több.
Az igazság az volt, hogy Rebecca nem tudta elfogadni, hogy életében a legfontosabb Mike. Eleinte gyönyörű volt. Szép volt, hogy volt valaki, akinek szánhatta magát, aki imádta. De aztán idővel csak bosszantó lett. Olyan irritáló, hogy kimerült tőle és végül fárasztóan elviselhetetlenné vált.
- Ránk – emelte fel a poharát Mike.
Rebecca ivott egy korty bort, türelmetlenül az eljövendő időre gondolt, amikor Mike ajka megérintette a sötét italt. De hirtelen letette a poharat az asztalra, és szó szerint a nőre vetette magát.
- Nem tudok ellenállni – suttogta, és szenvedélyesen csókolgatni kezdte. Rebecca csalódott
volt, hogy a férje nem itta meg a bort, de úgy gondolta, kényezteti magát. A halálra itélt férfi utolsó kívánságát még teljesíti. Pár másodperc múlva már a hálószobában voltak és őrülten szeretkeztek. Utána a férfi cigarettára gyújtott. Rebecca szeretett volna visszamenni az ebédlőbe, mert kétségei támadtak az eredeti tervével kapcsolatosan. Úgy gondolta, véletlenül leveri a mérgezett borral teli poharat.
- Gyönyörű vagy – mondta Mike.
- Ó, köszönöm – mosolygott a nő.
- Nagyon vonzó nő vagy, nagyon, én én őrülten féltékeny vagyok, Reby - a nő nem értette, hová akar kilyukadni a férje, aki megsimogatta a haját, majd összeborzolta elvetemülten mosolyogva. Hirtelen brutálisan megragadta és a hüvelyk ujját erősen a nő arcába nyomta. Rebecca felsikoltott a fájdalomtól.
- Mike, mit csinálsz?
- Tudod, hogy féltékeny vagyok? Tudod? – kérdezte a férfi.
- Megrémítesz. Persze, hogy tudom, de miért csinálod ezt?
- Mondd, szerelmem, miért engeded, hogy a kertész megdugjon? Mi? Na erre válaszolj!
- Honnan tudod? – kérdezte szinte hallhatatlan hangon.
- Tudom, mert tudom, és kész. Azt hiszed,hogy okos vagy, de nyilvánvalóan nem vagy elég okos – felelte Mike, és egyre szorosabban fogta.
- Ok, ok, kérlek, hallgass meg! – Rebecca megpróbálta lenyelni a szájában összegyűlt nyálat, nem sok sikerrel. – Mike, kérlek… sajnálom… én … egyedül éreztem magamat. Egyedül éreztem magam és tévedtem. Kérlek, próbálj megérteni!
Mike elengedte és ököllel a hátsó falat ütötte. Rebecca felugrott az ágyra és sikoltozni kezdett, a férje örjönve üvöltözött.
- Megérteni? Mit? Azt hogy kurva vagy? - vörös volt, dühös, és a nő még soha sem látta ilyennek. – Úgy döntöttem, hogy egyeszerűen nem tudom elfogadni – kiabálta, és pimaszul nézett a nő arcába. – Megöllek, te rohadt kurva!
Azzal elkapta a nőt, leteperte az ágyra, és mindkét hüvelykujját a nő torkához szorította. Rebecca zihálni kezdett, fojtott hangok jöttek ki a szájából, karjai könyörtelenül lengtek, eredménytelenül csapkodták Mike hatalmas karjait. Arcszine kezdett elkékülni, miközben a szemei véresnek látszódtak. Nyelve kilógott a száján, mintha menekülni akarna. Könyörgő pillantása semmit sem jelentett Mike számára. Eltorzult arccal, őrült tekintettel egyre jobban szorította a felesége nyakát. Rebecca saját fejében sokszor ismételte ugyanazt a kifejezést, újra és újra: a jobb oldali, ne tévedj. Amint Mike elengedte szorítását, Rebecca feje oldalra hullott élettelenül. Egész teste bizonyos értelemben ellazult, elhagyta magát a halál ölelésében. Mike izzadt és fáradt volt, mint másfél órás edzőterem után.
Még midig az ágyon térdelt Rebecca fölött. Nem akarta így látni, de ugyanakkor azt érezte, hogy nem bánta meg, amit tett. Felkelt az ágyról, háttal a halott feleségének, és kissé terpeszben, ökölbe szorított kézzel állt néhány percig. Azt mondogatta magának, hogy nem volt más választása. Miért tette ezt vele Rebecca, nem értette, hiszen mindent megadott neki, de a nő köpött rá, mintha semmit sem érne mindez.
- Ő akar engem… ő akart engem… - mondogatta, és észre sem vette, hogy hangosan beszélt.
A fürdőszobába ment, és a tükörbe nézett. Szégyellte magát, amint megpillantotta a tükörképét. Könnyek gördültek ki a szeméből, és nem tudta megállítani őket. Egyik kezét a tükörképére tett, hogy eltakarja, mert undorodott magától.
- Nem bánom, nem bánom, nem bánom – próbálta igazolni a tettét.
Mintha immateriális erő mozgatta volna, visszaszaladt a hálószobába, mert arra számjott, hogy Rebecca ott van, élve és szépen, édesen mosolyog rá. Ehelyett még mindig az ágyon feküdt tágra nyílt szemekkel mereven a mennyezetet bámulta. Dühösnek érezte magát. Dühös volt, mert a nő kereste a bajt magának. Senki sem hibáztathatja őt ezért.
- Nem az én hibám! – sikította. – Nem az én hibám.
Meg kell nyugodnia. Úgy érezte, hogy mindenáron meg kell nyugodnia, hogy lehiggadva elgondolkodjon, most mitévő legyen. Meg kell próbálnia ellazítani az idegeit. Visszament az ebédlőbe, odament az asztalhoz, felemelte az egyik kristálypoharat, és kiitta a bort.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése