A Kupola alatt című kisregény folytatása

                                                    2. A Harmadik Napi Szoba

Az éjszaka folyamán a Nyári Szekcióban olyan a sötétség, hogy egy pillanatra elvesztem a tájékozódásomat, és olyan érzésem támad, mintha szilárd sötétségben mozognék.

A legteljesebb feketébe burkolózva követem Lilit, aki soha nem néz hátra, hiszen nincs mitől tartania, magassarkújának hangja ütemesen koppan a betonon. Az utcán nincs senki, csak a száz méterenként elhe-lyezett gyér fényű lámpák világítanak.

Először látom az éjszakát, mely megrémít, és ugyanakkor lenyűgöz. Amíg Lili és a többiek sétálnak, megbabonázva figyelem, hogy mozgásuk tökéletesen szinkronban van, mindannyian ugyanolyan ruhát és ugyanolyan cipőt viselnek, a lépéseik hossza is azonos. Nem tudom levenni a szemem a csípőjükről, amelyek egyszerre mozognak. Hirtelen elválnak, különböző utakra fordulnak, és egy pillanatra szem elől tévesztem a barátomat, s az jár az eszemben, honnan tudták, hogy melyiküknek merre kell folytatni az utat, hiszen az soha nem jelenik meg a képernyőn, hogy kinek melyik Harmadik Napi Szobába kell mennie.

Pár pillanattal később Lili egy lámpa alatt halad el, felismerem, de hülyének érzem magam, amiért összekevertem a többiekkel. Olyan érzés van bennem, mintha elárultam volna. Én soha nem szeretném, ha Lili egynek tartana a sok közül! Azért hordom mindig magammal a tükröt, hogy lássam az arcomat, és bármennyire is nevetségesnek tűnik, időről időre garanciát ad arra, hogy nem változtam meg. A többi munkásnőnek nagyon hasonló az arca, és gyakran arra gondolok, hogy egy bizonyos ponton mindannyian egyformák leszünk, s ha valaki ránk néz, már az arcunk elárulja, hogy a Nyár Földjének melyik Közösségéhez tartozunk. A tükrömnek köszönhetően ellenőrizni tudom, hogy ez a mutáció még nem tör-tént meg.

Lili társait már nem látom, de lépteik koppanását még mindig hallom a távolból. Továbbra is követem a barátomat, magassarkú cipőjének hangja vezet és hipnotizál. Megáll egy ajtó előtt. Valószínűleg a többiek is, mert az éjszaka teljesen elnémul. Zsanérok csikorognak, kinyílik az ajtó Lili előtt, és belép rajta. Bár nem látom a többieket, de elképzelem, hogy ők is ugyanazt teszik.

Még mielőtt én is beléphettem volna, az ajtó bezárul, nem tudom követni Lilit. Hogy jutok be? Körbejárom az épületet, hogy keressek egy oldalsó bejáratot. Ablak nincs, nem tudok benézni, de a főajtóval szemközti falon találok egy másik ajtót. A kilincsre teszem a kezem, és lassan lenyomom. Szerencsére nem csikorog! Mielőtt belépek, bekukkantok, hogy megbizonyosodjak arról, nincs ott senki, majd csendben bemegyek, és óvatosan bezárom magam mögött az ajtót.

Egy kicsi helyiségben találom magam, a Harmadik Napi Szoba előterében. Rózsaszín fény szűrődik ki a résnyire nyitott ajtón. Mellettem egy ruhafogast veszek észre, amelyen egy kék kabát pihen egy vállfán, rajta aranyszínű jelvények, medálok és különböző jelek. A szimbólumok közül kiemelkedik egy rózsa alakú címer, az ívelt, skarlátvörös és fekete szirmokat három kis fogazott levél keretezi. Felismerem: ez egy Tábornok egyenruhája, a Tavasz Földjéről.

Pánik kerít hatalmába. A kabátra szegezve a tekintetem azon tűnődöm, mi a fenét keresek itt? Mit próbálok elérni, megtudni? Szörnyű képek kezdenek átfutni a fejemen. A Tavasziak akár meg is ölhetnek bennünket. Mi történik velem, ha itt találnak? Hiszen én nem kaptam meghívót, hogy beléphetek a Harmadik Napi Szobába!

Az iménti ajtó kilincsére teszem a kezem, elhatározom, hogy elmegyek innen, megkeresem az utat, visszamegyek a Közösségbe, s amikor majd a munkásnők visszaérkeznek, és kinyitják nekik az ajtót, gond nélkül besurranok én is. Mire átöltöznek, én már az ágyamban leszek. Épp ki akarok lépni az ajtón, amikor bentről nyöszörgést és nyögéseket hallok.

Lili hangja!

Mit csinálhat vele a Tábornok? Félek, de veszem a bátorságot, és visszamegyek. Egy vörös függöny, egy nehéz drapéria nem enged belátni a szobába, de az ajtót kissé kinyitva a függöny is kicsit eltávolodik, és végre be tudok nézni.

Lili meztelen, arccal felfelé fekszik a nagy négyzet alakú ágyon. A Tábornok Lilin, ő is meztelen. Nagydarab, izmos férfi, erősnek tűnik, és a barátom pillantásából az a benyomásom, hogy bántja őt. Nem mond semmit, de időnként felsír, nyög egyet. A férfi felkapja az egyik párnát, és Lili szájához nyomja.

– Fogd be! – mondja parancsolóan.

Úgy érzem, hogy be kell avatkoznom, de megbénít a jelenet: a férfi erőteljesen megragadja Lili csípőjét, szinte felemeli, majd némán hasra fordítva leteszi, arcával a lepedő felé. Lábai lelógnak az ágyról, s látom, hogy a magassarkú cipő még mindig rajta van. A Tábornok mögé áll, izmos kezeit a lány hajába dugja, hátrafelé felhúzza a fejét, majd elengedi. Lili kinyitja a szemét és meglát engem. Határozott mozdulatot tesz, mintha ki akarna szabadulni abból a fura helyzetből, és hozzám akarna jönni. Látszólag a Tábornok nagyon jól szórakozik, de én nem bírom nézni. Minden alkalommal, amikor a férfi az alsótestével lökdösi Lili fenekét, felkavarodik a gyomrom. Hallom a nyögéseket, teljesen leblokkolok.

Lili egyenesen rám néz.

– Menj el innen, hülye! – kiáltja, s anélkül, hogy a férfi abbahagyná, amit csinál, oldalra néz. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk. Úgy néz rám, hogy kis híján elsírom magamat.

Pofon vágja Lilit, ellép tőle, felém kap, de én hirtelen magamhoz térek. Szerencsére megtalálom az ajtót, és kirohanok a sötét éjszakába. A Tavasz Tábornoka üldöz, valami sértést morog, de hogy mit, azt nem értem. Körülnézek, de nem találok semmit, ami segítene a tájékozódásban. Nem hiszem, hogy a Tábornok felkészült egy ilyen helyzet kezelésére, mert a Nyár Földjén senki sem szegi meg a szabályokat, túlságosan félnek a következményektől. Azok a munkásnők, akik nem ébrednek fel időben, hogy reggel a Gyárba menjenek, egyik napról a másikra eltűn-nek, kivonják őket a forgalomból, és helyükre egy új, ugyanolyan hajszínű, ugyanolyan nyilvántartási számú új munkásnő kerül.

Tovább futok, de kezd elfogyni a levegő. Nagyon meleg az éjszaka, és az a benyomásom, hogy a légzésem olyan nehézzé vált, hogy már hallani lehet. Megpróbálok az út bal oldalára fordulni, és keresni egy falat, ami mellett lélegzetnyi időhöz juthatok. Abbahagyom a futást, és kinyújtott karral megyek, készen állok arra, hogy megérintsek valamit. Csak egy rudat találok, de elégedett vagyok. Érzem a hideg fémfelületet. A gerincemet a póznának támasztom, majd csendben a földre kuporodok.

A Tavasz Tábornoka mindjárt utolér, hallom, ahogy fut le egy lejtőn. Az út menti lámpa gyér fénye nem ér el idáig, nagyon sötét van, érzem, hogy pár méterre lehet csak tőlem. Arra képezték ki, hogy csukott szemmel is ismerje ezeket az utakat. Azt hiszem, megérezte, hogy közel vagyok, és megpróbál pánikba ejteni azzal, hogy többször is elköhintette magát, remélve, hogy kiugrom a rejtekhelyemről. A számra teszem a kezem, és az orromon keresztül veszem a levegőt. Egyre közelebb hallom a férfi lépéseit. Megbénulok a rémülettől. Talán már tudja is, hogy hol vagyok! Csigolyát csigolya után lassan leválok az oszlopról, és óvatosan, csendben kúszva eltávolodok onnan. Pár másodperccel később hallom, hogy a Tábornok keze az oszlophoz ütődik. Mögöttem van! Szerintem hallani akarja, hogy a fém hangját tompítja-e valami, és újra megüti az oszlopot. A levegő elnehezedik körülöttem, mélyeket beszívok, majd visszatartom a lélegzetem. A férfi is hallgat, de én olyan csendben vagyok, mint még soha életemben.

Azt hajtogatom magamban, hogy nem létezem, valójában nem is vagyok ott, mintha ez valóban segíthetne eltűnni. A férfi mozdulatlan marad egy nagyon hosszú pillanatig, aztán hallom, hogy elmegy, léptei egyre távolodnak tőlem. Még egy darabig visszatartom a lélegzetem, hogy megbizonyosodjak róla, valóban nincs már a közelben, aztán ismét cipősarkak ütemes koppanása veri fel az éjszaka csendjét. A Harmadik Napi Szobából hazatérő munkásnők! Néhány pillanat múlva libasorban elhaladnak mellettem, beállok mögéjük a sorba, és követem őket vissza a Közösségbe. Remélem, a Tábornok már nem jön vissza! Némán számolom a lépéseket, amelyek még hiányoznak az üdvösség eléréséhez, s amikor végre megérkezünk, besurranok a munkásnők háta mögött. Gyorsan felszaladok a lépcsőn, elérem az ágyam, és bebújok a gyűrött takaró alá. Aludni nem tudok.

Az éjszaka közepén hirtelen felbukkannak a Tavasziak, kinyitják az ajtót, felkapcsolják a villanyt, és egy pillanatra elvakít a fény. Legalább tíz Tábornok van a helyiségben. Mindegyik ugyanolyan kék egyenruhát visel, aranyszínű jelvényekkel és a rózsa szimbólummal. Baljós érzés szorítja a mellkasom, mint mindig, ha meglátok egy ilyet. Köztük van az is, akit Lilivel láttam. Lassan sétálva elhaladnak az ágyak mellett, és minden nőre ránéznek, összevetik az ágy végére ragasztott azonosító számot a csukló felettivel.

Körülnézek, a 0220-as ágy üres. Lili nem jött vissza. Vajon miért nem, és hol lehet?

Amikor a Tavasz Tábornokai megérkeznek elém, a férfi, akit a Harmadik Napi Szobában láttam, jeges tekintetével alaposan szemügyre vesz. Egy pillanatig nézegeti a rajzokat az ágyam melletti falon, majd megfogja a csuklómon, hogy megtudja a számomat, majd jelzi a többieknek, hogy ideje indulni. Amint elhagyják a szobát, újra kialszanak a fények.