Honnan ered a mondás – Nápolyt látni és meghalni (cikk)

Bizonyára többeknek egy film jut eszébe erről a mondásról,  de a valódi jelentését kevesen
ismerik.  Az első olasz film, egy fekete-fehér némafilm volt, 1924-ben, aminek ez volt a címe, aztán azóta  kétszer is forgatták (1951-ben, majd 2006-ban), de a magyar filmipar is „Nápolyt látni és… „ címmel  készített egy filmet  1972-ben, de egyiknek sem  volt hasonlatos a tartalma a mondás eredetéhez.

Többen tudják rólam, hogy  amikor „kivándoroltam”  Olaszországba, Nápoly volt az első olasz város, ahol éltem és  dolgoztam. (2008-2009). Eleinte nem szerettem, idegesített a maga kaotikusságával. Azt mondják:  ha megismered, megszereted.  Ez így igaz, bàr  kellett hozzá egy kis idő mire felfedeztem, megismertem,  megszerettem, sőt csodáltam,  és miután Rómába költöztem, pont az hiányzott belőle, ami eleinte annyira idegesített.  A  semmihez sem hasonlítható örök nyüzsgése. Évente-kétévente elmegyek, hiszen csak két óra vonattal,  mert Nápolyt látni és érezni  kell!  Imádok barangolni Chiaia keskeny, szűk utcácskái között, ahová csak akkor süt be a  nap, amikor éppen merőleges, s van, hogy a kiteregett mosott ruhák, lepedők olyan alacsonyan is ott lógnak, hogy úgy kell bújkálni alattuk,  s a szembeszomszédok simán átnyújthatnak egymásnak ezt azt az ablakokon át is, olyan közel vannak. Ez is a városhoz tartozik, nem csak a történelmi nevezetességek, vagy a vakítóan fehér kövek a Lungomare-n.

Nápoly. Egy dél-olasz város, amely minden korban megragadta költők, írók, művészek és utazók képzeletét. Egy város karakterével és személyiségével, amely mindig is lenyűgözött a történelem, a művészet, a kultúra és a hagyományok tökéletes kombinációjának, valamint melegségének és végtelen szépségének köszönhetően.

Ezt a végtelen csodát keretezi a fenséges Vezúv képe, amely összetéveszthetetlen profiljával nemcsak a város, hanem az egész Nápolyi-öböl szimbólumává vált. A Vezúv, élet és halál ura, gondoljunk csak Pompei pusztulására, 79-ben. Azt mondják a tudósok, ha a Vezúv kitör, a város felének ideje se lenne elmenekülni, annyira beépült a hegy lábának környéke.  Napoly közelében Pozzuoli- Solfatara látogatása során az ember úgy érzi, hogy egy idegen bolygóra érkezett, a sok kis füstölgő, kénes kitörések között, ami jelzi, hogy a természet erői a mélyben nem szunnyadnak.

Nápoly élénk hangulata, színei és illatai, valamint a nápolyiak szívélyessége meghódította  Johann Wolfgang von Goethének a szívét is.

Goethe 1787-es olaszországi útja során(Velence, Róma, Pompei, Herculaneum, Palermo után)  eljutott Nápolyba is, és leveleiben úgy beszélt róla, mintha végre a világ legszebb városában landolt volna. Teljesen beleszeretett a városba.  „Eszméletlen, igazi paradicson,  amivel még Róma sem veheti fel a versenyt” írta.  Goethe megcsodálta a nápolyiak életerejét és elevenségét, a történelmi emlékek szépségét, fenséges épitészetét, és a Nápolyi-öböl csodálatos panorámáját.

Az élettől oly lüktető és vibráló város mintha mindent magába foglalna, ami Olaszországot egyedülálló és lenyűgöző hellyé tette. „Nápolyban megfeledkezünk önmagunkról és a világról,” írta az útinaplójában 1787. márc. 2-án, ahol ezt a híressé vált mondatot is leírta, emiatt sokan neki tulajdonítják a  mondást „ Lásd Nápolyt, majd halj meg” (Vedi Napoli poi muori),  de valójában nem tőle származik. A költő a valóságban csak a nápolyiaktól oly gyakran hallott mondásról számolt be  anyanyelvén:  Siehe Neapel und stirb.

De vajon miért mondták ezt a mondatot a nápolyiak?A tizennyolcadik századi könyvek szerint, amelyek Nápoly történetét mesélik el, a via Nilo  egykor az Alessandrini útját jelentette. Ezt az utat a nép Vico de limpisi, vagyis az akasztottak útjaként is ismerte.Nevét arról kapta, hogy régen itt haladtak el  az akasztófára ítéltek, átkelve az egész városon egészen a kivégzés helyéig. Ezért kénytelenek voltak egy előre meghatározott útvonalon végigmenni a város tömegein, utcáin és épületein, mielőtt kivégeznék őket. Röviden: látták Nápolyt, majd meghaltak.Innen ered az a híres mondat, amelyet Goethe gyakran hallott a nápolyiaktól utazása során, és amelyről úgy gondolta, hogy tökéletes jellemezni ezt a várost, olyan gyönyörű, hogy az életben legalább egyszer látni kell.Valószínűleg még Goethe sem tudta ennek a kifejezésnek az eredetét, de saját gondolatává tette, hogy Nápoly megtekintése után már nem lesz semmi csodálatos felfedeznivaló a világon, így az ember boldogan halhat meg. Ennek a kifejezésnek ezért nagyon mély a szimbolikus jelentése. Ez nem szó szerinti felhívás, hogy az ember meghaljon Nápoly látogatása után, hanem egy olyan mondás, amely inkább szavakkal akarja kifejezni azt a gondolatot, hogy Nápoly szépségének felfedezése, és elmélyülésének élménye olyan intenzív és rendkívüli lehet, hogy soha semmi sem hasonlíthat hozzá.A nápolyiak számára ma a „Lásd Nápolyt, majd halj meg” mondás a büszkeség és a város iránti szeretet szinonimája, mely azt üzeni a világnak, hogy Nápoly valóban egy olyan város, amit az életben legalább egyszer látni kell.