A szúnyogok és a TripAdvisor (mese felnőtteknek)

 

Egyszer volt, hol nem volt, egy messzi-messzi palotában élt egy hercegnő, már nem éppen fiatal, és darázsderekúnak sem lehetett mondani,  de mindig kellőképpen adott magára. Gondtalanul élt, élvezve az élet minden áldását. Azonban  egy napon minden megváltozott.

Hirtelen enyhe bizsergést érzett a lábszárán. Egy apró bosszúságnak tűnt eleinte, de csak néhány másodperc kellett ahhoz, hogy ellenőrizhetetlen késztetés ragadja el, meg kellett vakarnia magát. És vakarta, vakarta, először csak lassan, majd egyre növekvő intenzitással, mígnem apró dudorok jelentek meg a bőrén, elszigetelt dombokra hasonlítva. Hamarosan ezek a dombok valóságos hegyláncokká álltak össze, vörösek és lüktetőek voltak, a viszketés nem enyhült, inkább egyre csak fokozódott, s szegény hercegnő éjjel nappal ennek a gyötrelemnek a foglya lett. Az éjszakák álmatlanná váltak, idegei selyempapírként törékenyek lettek. Lesújtva és kétségbeesve felhívta a testvérét.

– Nővérem, te, aki olyan okos vagy, kérlek, segíts nekem. Mi történik velem?

– Elkapott a szörnyű szúnyogkór – válaszolta a nővére egy szakértő látnok hangján, felfedve a rejtélyt.

– De hogyan lehetséges ez?

– Biztos a szúnyogok TripAdvisorára kerültél, ahol felejthetetlen élményként értékelték a véredet, ezért most más utazó szúnyogok is fel akarnak fedezni téged – tette hozzá a nővére, miközben egy kekszet mártott bele a zöld színű, habos matcha teájába, amit jó drágán hozatott Japánból.

A hercegnő hitte is meg nem is, és  hitetlenkedve úgy döntött,  megkérdezi az internetes varázslót, aki a legabszurdabb kérdésekre is tudja a választ.

– Miért én? – kérdezte a hatalmas online orákulumtól, mire az csak megvonta virtuális vállát, és azt felelte:

– Nincs válasz. De ne aggódj, a gyógyulás lehetséges.

– Hála istennek – sóhajtott a hercegnő.

– Menj a legközelebbi boltba, és vegyél varázsspirálokat, gyújtsd meg őket a házad előtt, és meglátod, a szúnyogok nem mernek majd a közeledbe jönni.

A hercegnő megköszönte a választ, majd elrohant a sarki “Liu Chen”  kereskedésbe, és a kosarát szinültig töltötte spirálokkal. Otthon a ház bejárati ajtaja elé sorba rakta azokat, de még a virágok közti járdán is megyújtott párat, amitől a kertet londoni ködhöz hasonló mérgező felhő takarta be. Könnybelábadt szemmel várta a hatást, azonban a szúnyogok így is bejutottak a palotába, és rendíthetetlenül, továbbra is vígan lakmároztak belőle, mintha mi sem történt volna, ezért visszatért a varázslóhoz.

– Bölcs varázsló, nem segítettek a spirálok, amiket ajánlottál, talán ezek a szúnyogok Távol-Keletről importált lények – kezdte a siránkozást.

 – Nem számít honnan jöttek, Afrikából, vagy a Távol-Keletről, netán a kerti tó partjáról, inkább az lehet a probléma, hogy megszokták a spirál szagát, immunissá váltak.

– Akkor örök életemben ezzel a szenvedéssel kell, hogy éljek? – kérdezte a hercegnő sápadtan.

– Ó, nem, nem, dehogy – nyugtatta a varázsló. – Menj a boltba, de talán egy másikba, ne abba a keletibe, és vegyél néhány citronellás karkötőt. Azok lesznek a te megmentőid.

 – Karkötők? Hm… – motyogta a hercegnő zavartan, de azért felvette őket. Mindkét csuklójára tett, aztán mindkét bokájára, sőt, a haját is azzal a szilikonnak mondott gumikarkötővel fogta össze, de még a nyakláncára is rakott egyet. Fél óra sem telt el, iszonyatos fejfájás gyötörte, de ez a szúnyogokat egyáltalán nem zavarta, továbbra is megtalálták, bárhová is ment.

Lassú, csoszogó léptekkel visszatért a varázslóhoz.

– Ó, bölcs internet varázsló, nagyon bízom a bölcsességedben, de nem akarlak megbántani, tán ez a probléma meghaladja a képességeidet –  mondta félénken.

 – Hogy merészeled? – mennydörögte a varázsló. – Bennem rejlik a világ összes tudása.

Ha ez az emberiség bölcsessége, akkor rossz úton járunk, gondolta a hercegnő, de nem merte kimondani.

– Tudom, hogy a problémád nem a legegyszerűbb, de van rá megoldásom. Egy úgynevezett hangtalizmán, amit a csecsemők védelmére is használnak – mondta a varázsló.

– Hadd tisztázzam… most egy zenegéppel a nyakamban kell járnom? – kérdezte a hercegnő ijedten.

– Ne légy nevetséges – felelte a varázsló némi ingerültséggel a hangjában –, olyan magasfrekvenciájú hangot ad ki, amit csak a szúnyogok hallanak. Annyira idegesiti őket, hogy többé nem fognak megcsípni. Az interneten is megrendelheted, húsz euróba kerül, és holnap már meg is kapod.

A hercegnő elfogadta a tanácsot, és másnap megérkezett a kis szerkezet. Azonnal bekapcsolta. Egy halk kattanás, aztán semmi. Tán elromlott? Körülnézett. Egy pillanatra a szúnyogok megálltak a levegőben, de a pillanatnyi zavarodottság után láthatóan élvezték a “zenét”, és hangos zümmögéssel megindultak a hercegnő felé.

– Ó, jaj, szúnyogriaszto helyett olyat vettem, ami a Radetzky-indulót játsza! – és az idegösszeomlás szélén állva, sokadik alkalommal ismét az internetes varázsló tanácsát kérte.

– Már megint te vagy az? – dörgött a varázsló. – Most mit akarsz?

– Nagytudású, Bölcs Mester, sajnos a hangtalizmán sem segített. Légy őszinte, örök szenvedésre vagyok ítélve?

A varázsló kis ideig nem válaszolt, majd megköszörülte a torkát, és azt mondta:

– Csak egy magyarázata van… Átok ül rajtad!

– Átok? Rajtam? Mint AvadaKevadra a Harry Potterből?

    – Igen – felelte szűkszavúan a varázsló.

    Hirtelen csend lett, még a szúnyogok zümmögése is elhalt egy kis időre. A hercegnő könnyekben tört ki.

– De miért? Szembenézek én az orkokkal is, de tudni akarom, az okát!

     – Szedd össze magadat – vágott közbe a varázsló. – A nyafogó heregnők idegessé tesznek, nem tudok gondolkodni.

– Igazán köszönöm, hm – fakadt ki a hercegnő, most már semmibe véve a jómodort, kissé felemelt hangon. – Megoldásért fordultam hozzád, de mit tettél? Semmit. És még azt merészeled mondani, hogy neked egyetemes a tudásod? Nevetséges, semmit se tudsz.  Azonnal lemondom az előfizetésemet.

– Nyugi – szakította félbe a varázsló békülékenyen, talán kicsit félelemmel teli hangon. – Ha befejezed a hisztizést, és hagyod, hogy megnézzem az archívumot, találok megoldást a problémádra.

– Persze, úgy, mint eddig – mondta gúnyolódva a hercegnő.

– Nem, nem, ezúttal biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.

A hercegnő a szemét forgatta, de inkább nem szólt semmit. Ettől rosszabb már amúgy se lehet, gondolta.

 – Menj a királyság legjobban felszerelt patikájába. Két bájitalra lesz szükséged. Az egyiktől csatornaszagú leszel, a másik pedig csillapítja a viszketést.

Bár a hercegnő nem hitt a dologban, de elment a királyi patikába, megvette a csodaszereket, és otthon azonnal ki is próbálta.

Működött!

A csípések helye lelapult, a viszketés megszűnt, és a szúnyogok nagyívben elkerülték. Az ünneplésre kerti partit rendezett, de a szag, amit árasztott, nem csak a rovarokat, hanem a vendégeket is távol tartotta.

– Soha többé nem leszek a tiéd, a fenébe is – kiáltotta elégedetten, miközben nézte, ahogy egy odatévedt szúnyog elájult a közelében.

Győzött, és aznap éjjel végre nyugodtan aludt.

Bár büdösen, de boldogan és viszketésmentesen élt,  amig meg nem halt. Itt a vége, fuss el véle.