Három kívánság

    Sötét és viharos este volt. A lendületes szél süvítve keringőzött a fák között, ahol egy idős nő ballagott, vállán egy összekötözött ágköteget cipelt. Küzdött a hideg széllel, mely az arcát csapkodta, kishíján a fekete kendőjét  is letépte.  Végül kimerülten és átfagyva érkezett a kis házba, ahol lakott.

    Elrendezte az ágakat a kandallóban és hamarosan egy szép tűz melegítette be a kis szobát. Ekkor behozott a ház oldalához magasra felrakott rönkökből és  a tűzbe rakta, hogy a meleg minél tovább tartson.

    A hintaszékben üldögélt, nézte  a tüzet,  hallgatta a fa recsegését, amikor a lángok közül kiugrott három tűzmanó.

     -  Tereza, azért jöttünk ide, hogy boldoggá tegyünk – mondta az egyikük. – Kívánhatsz a három közül valamit, amit elmondunk most neked.

Az idős nő elmosolyogta magát , és megkérdezte?

     – Mi ez a három kívánság?

     - Öregségedért cserébe felajánlom neked a fiatalságodat. – mondta az első manó.

     - A szegénységedért cserébe óriási gazdagságot kínálok neked -  szólt a második .

     - A magányodért cserébe felajánlom, hogy uralkodj a világon  -  zárta le harmadik manó és csípőre tett kézzel várták a választ.

Tereza  egy pillanatig elgondolkodott rajta, majd így válaszolt:

      -  Köszönöm, igazán kedvesek vagytok, de a fiatalságom olyan csúnya és fájdalmas volt, hogy nem akarok megint fiatal lenni.  Inkább azzal törődjetek, hogy  a mostani fiataloknak ne legyen olyan,  mint az enyém volt.  Minek nekem a gazdagság?  Olyan öreg vagyok már, hogy nem tudnám élvezni a gazdagságomat. Osszátok szét inkább a szegény, kisgyerekes családok között azt, amit nekem adnátok.  Hogy lehetnék én a világ ura?   Nem  tudok sem írni , sem olvasni, egyesíteném az összes  katasztrófát ezen a földön, pedig  már  van belőle enélkül is.   Inkább azon munkálkodjatok, hogy  ne legyen több.   Szóval kedveseim,  nem érdekel a javaslatotok, de azért köszönöm. 

    Pufff !  Az manók visszaugrottak a tűzbe és eltűntek.

    Az  idős asszony egyedül maradt a lángok melegében, elaludt és álmodott.

Álmában fiatal volt ,  gyönyörű és elegánsan öltözött.

    Egy fényűző épületben  találta magát, ahol sok ember volt körülötte, mindenki 

kedves, udvarias volt egymással. Az asztalok rogyásig megpakolva finom ételekkel,

 italokkal. Nem értette hol van, miért ment vissza az időben a huszas éveibe. 

Érdeklődve megkérdeztea mellette álló úrtól, hogy mi ez a hely,   hol vagyunk ?

     - Azok királyságában, akik úgy élték le az életüket, hogy megérdemlik az örök 

fiatalságot és a boldogságot, egészséget és szeretetet.

   -  Milyen furcsa álom...

   -  Ez nem egy álom, Tereza, ez a való élet, amely soha nem ér véget – válaszolta 

az úr.

   A nagy terem sarkában, mindenki elől elrejtve a három  manó boldogan 

táncolt.

 -  Küldetés teljesítve! -  ujjongtak örömükben.

És Tereza ebből az álomból soha sem ébredt fel.