A Retkes Lábak Törzse 

        Élt egyszer egy hatalmas prérin egy kicsi indián törcs, a Retkes Lábak Törzse. Hogy miért hívták így őket? Mert nem mostak lábat. Nem azért, mert nem volt víz, hanem azért, mert  a törzs tagjait jobban érdekelték egyéb elfoglaltságok, mint a lábmosás. Szívesebben másztak fára, vagy vadásztak a szarvasokra, táncoltak a tűz körül, mint hogy a személyes higiéniával törődjenek.  Sőt, még büszkék is voltak erre! Másik oka az volt, hogy egész évben arra hajtottak,  minél több kosz borítsa a lábukat, mert mielőtt megérkezett volna az esős időszak, hatalmas ünnepséget tartottak, ahol megjutatlmazták a legkoszosabb és legszagosabb  lábú indiánokat. Külön díjazták a férfiakat és a nőket, de a gyerekek is versenyezhettek a saját korcsoportjukban.

      Szürke Bagoly és a családja már alig várta az ünnepséget, és hetek óta azon fáradoztak, hogy minél több koszt gyűjtsenek magukra. Eddig még egy évben sem nyerték el a díjat, ezért mindent megtettek, hogy most ők győzzenek. Szürke Bagoly a feleségével, Éneklő Rókával  minden nap három órán át gyalogolt a prérin, a földön hemperegtek, sőt, még a bivalyok és vadlovak által potyogtatott bűzös csomókba is beletapostak, s mindez meghozta az eredményt, mert olyan retkesek és büdösek voltak, hogy minden díjat bezsebeltek maguknak.

       A díjátadó után a törzsfőnök hivatalosan megnyitotta az ünnepséget, ettek, ittak, majd dobszóra táncoltak.

     Azonban míg a faluban zajlott az ünnepség, négy börtönből szökött bandita lovagolt a prérin. Egyikük akkora volt, mint egy égimeszelő, és Jack volt a neve.  A második törpenövésű, és a Jim névre hallgatott. A harmadik kövér banditát Joe-nak hívták, a negyedik soványt pedig Jonnynak.  Az ünnep zaja felkeltette a figyelmüket, és arrafelé lovagoltak. Belopóztak a faluba, és egy bokor mögé rejtőzve látták, hogy a törzs minden tagja önfeledten ünnepel.

   –  De mi történhetett? – kérdezte Jack.

   –  Nem tudom – válaszolta a törpe Jim.  – Talán  szerencsés és gazdag volt a vadászat.

   –  Ugyan, attól nem lennének ennyire megőrülve. Biztosan kincset találtak –  mondta a sovány Joe.

   – Kincset? Ugyan hol? Nincs itt más, csak kókadt fű – felelte Jonny, a kövér.  –  Én csak akkor ünnepelnék ennyire, ha hirtelen meggazdagodnék.

        Ekkor beborult az ég, dörögni kezdett, és eleredt az eső. Az indiánok abbahagyták az éneklést, és a dobolást, felnéztek az égre, és megértették, megjött az esős évszak. A törzsfőnök egyenesen a falu közepe felé sétált, ott beállt egy  hatalmas gödörbe, és a többiek csendben követték. Az eső egyre jobban esett, a gödör megtelt vízzel, és az indiánok ott ugrándoztak benne, egymás lábára tapostak, s az eső lemosta a hónapok óta rájuk ragadt koszt.

  – Most meg mit csinálnak? – kérdezte  Jack. – Mit ünnepelnek ennyire?

 –  Biztos olajat találtak – jegyezte meg Jim, és élénken figyelték, ahogyan az indiánok valami fekete folyadékban ugrálnak  a szakadó esőben, és a gödör egykettőre sötét pocsolyává változott.

   – Vegyük el tőlük az olajat – mondta Jonny. – Lepjük meg őket, és fegyverrel kényszerítsük, hogy adják oda nekünk.

    – Látod, hogy mennyien vannak?  – kérdezte Joe. – Mi meg csak négyen vagyunk.

    –  Ugyan már, könnyen megszerezhetjük. Túl elfogalaltak a bulizással, hogy észrevegyék, mi történik körülöttük. Aztán ott a medencében fegyvertelenek. Nekünk viszont van puskánk – magyarázta Jonny.

    – Igaz, egyetértek veled – mondta az égimeszelő Jack. –   Ti ketten jobb oldalról közelítsétek meg a medencét – mutatott a soványra és a kövérre –, én pedig  a törpével bal felől. Na, menjük!

    Azzal  a két kis csoport némán haladt, és hamarosan a medence közelébe értek. Ekkor a törzsfőnök hirtelen abbahagyta az ugrálás és felkiáltott.

    – Álljon meg mindenki!  – mire a többiek azonnal megdermedtek és elhallgattak. Nem értették, hogy miért, de a vezérük pillantását követve ők is megpillantották a banditákat, akik puskával a kezükben közeledtek.

      –  Kik vagytok és mit akartok? – kiáltott Tüzes Bika, a törzs főnöke.

      –  A tócsát akarjuk. Ezért most mindannyian a foglyaink vagytok –   válaszolt Jack.

     – A tócsát?  Megtudhatom, hogy miért?

     –  Ne játszd a hülyét! Nagyon is jól tudod, hogy miért akarjuk azt. Mától minden olaj a miénk lesz, a gazdagok pedig mi leszünk –   folytatta a bandita.

    –  Olaj? De milyen olajról beszélsz? A gödörben csak koszos víz van – mondta az indián.

   – Fogd be! Ne nézz baleknak bennünket. Mától gazdagok leszünk és  ezer lovat veszünk – mondta Joe.

 – Minek ennyi ló? – kérdezte a törpe Jim.

   –  Mert szeretem őket. És akinek sok lova van, az gazdag ember – felelte az előbbi.

   – Én inkább egy éttermet vennék –  jegyezte meg Jonny –, de lehet kettőt is.

   – Én meg egy tavat vennék –  szólt Jack, aztán egymás szavába vágva sorolták, hogy ki mit vesz az olaj árából.

A négy gazember vitatkozni kezdett, elhagyták a poziciójukat a medence mellett, és összeverekedtek egymással, megfeledkezve az indánokról, akik kíváncsian nézték őket a gödörből.  Tüzes Bika észrevette, hogy a verekedés hevében a gazemberek a földre tették a puskáikat. Nem hiába volt a törzsfőnök, halkan megparancsolta néhány emberének, hogy vegyék magukhoz a banditák puskáit. Lassan mindannyian kimásztak a pocsojából, és körbeállták a verekedőket, akik egy idő után rájöttek, hogy fegyvertelenek, és be vannak kerítve.

     –  Csak vicceltünk az előbb –  próbálkozott az égimeszelő. –  Lehetnénk barátok.

     –  Nem hinném…  de most azonnal mondd el, miért támadtál ránk!  – parancsolta  a törzsfőnök.

     –  Láttunk benneteket dagonyázni az olajban,  és annyira boldogok voltatok. Azt hittük, nem bánnátok, ha csatlakoznánk hozzátok, hiszen annyi itt az olaj,  megosztozhatnánk rajta. Négy becsületes kereskedő vagyunk,  ti kiástátok az olajat azzal, hogy a gödörben ugráltatok, mi meg intézzük az eladást.

   –  Nyugodtan megbízhatsz bennünk  –   mondta a törpe Jim.

  –   Meg kell kérdeznem a Vének Tanácsát –  jelentette be Tüzes Bika, és elvonult az egyik sátorba, majd egy bő óra múlva visszatért. –  Én, Tüzes Bika, a Koszos Lábak Törzsfőnöke, a Vének Tanácsával együtt úgy döntöttem, hogy nem lépünk egy társaságba ezekkel az úriemberekkel,  de mivel annyira érdekli őket a medence tartalma, megengedjük nekik, hogy kiürítsék azt.

   –  Jól értettem? Megengeded, hogy miénk legyen a tócsa? És mit kérsz érte cserébe?

   –  Semmit. Nem érdekel minket a tócsa tartalma – ismételte a törzsfőnök, mire a négy bandita kárörvendően mosolygott, s a sovány odasúgta a kövérnek, hogy ezek az indiánok tényleg nagy balekok.

   –  Nos, köszönjük a nagylelkűségedet, csupán még pár hordóra lenne szükségünk, amibe átmerjük a gödör tartalmát  –  szólt hízelegve Jim,  mire az indiánok kilenc üres hordót hoztak ki a sátrakból.

   –  Nem felejtettél el valamit? Puszta kézzel hogyan tudnánk kiüríteni a gödröt? – kérdezte Jonny.

   – Igazad van, micsoda figyelmetlenség –  mondta Tüzes Bika. – Feleségem, menj be a sátrunkba és hozzál ki négy kanalat a legjobbik fajtából ezeknek az uraknak.Addig is foglaljátok el a gödröt, míg a kanalak megérkeznek.

Az indiánok megfogták a négy gazembert, és bedobták a gödörbe, majd a törzsfőnök felesége a kezükbe adott egy-egy kanalat.

    – De mi ez a cucc? – kérdezte a törpe, amikor végre fel tudott állni a pocsojában. – Nem hinném, hogy ez olaj lenne!

 – Ez nem olaj, ez koszos víz – állapította meg Jack.  – És hová lett az olaj?

 – Mondtam, hogy itt nincs olaj –  szólt Tüzes Bika. – De az üzlet, az üzlet, tehát addig onnan ki nem jöttök, amíg a gödröt ki nem ürítitek –  s odaállított a gödörhöz kilenc harcost, akik vigyáztak arra, hogy minden a megállapodás szerint történjen.

Mindennek élénk szemlélője volt Szürke Bagoly is a két fiával.

   – Akkor gyermekeim, mit tanultatok ma? – kérdezte őket.

    – Azt, hogy a becstelenség rossz véget ér –  válaszolta egyikük.

   – És még mit?

   A két indiángyerek öszenézett, nem tudtak mit mondani.

    – Akkor majd én elmondom nektek – vette át a szót Éneklő Róka. – Megtanultuk, hogy… hogy… Mosakodni kell! Ma kishíján elveszítettük a falunkat. Ha minden nap mosakodtunk volna, ez nem történik meg.

       – Így igaz  – vette át a szót  a törzsfőnök. – Éppen ezért egy év múlva az fog nyerni, akinek a legtisztább és legillatosabb lesz a lába. Uff!

       Az indiánoknak tetszett vagy sem, de elfogadták a vezérük döntését. S mi lett a négy banditával? Még ma is ott mernék a gödröt, ha pár nap múlva a tözs tagjai meg nem könyörültek volna rajtuk. Kihúzták őket a sárból, elkísérték őket a folyóig, hogy megfürödhessenek, majd adtak nekik enni, inni, és elengedték őket.