Fodor Gyöngyi :    Egy kávé Marilynnek!

 

 A belvárosi kávézó kirakatának üvegén napok óta áztatta az őszi eső Marilyn Monroe szőkeségét és harsánypiros rúzsát.

-             A kutyát se rakják ki ilyenkor – jegyezte meg a lány  a pult mögött, mialatt szedegette ki a  gőzölgő káváscsészéket a mosogatógépből. -  Aki teheti, inkább otthon marad.

-         Legalább most megtudod, kik azok, akik nem tudnak meglenni a csábos mosolyod és a szuper kávéd nélkül   - nevetett a fiú a pénztárgép mellől, aki szép, dús Kossuth-szakàllt hordott a katonásan rövidre nyírt hajához.

-         Ha-ha-ha -   mondta a lány lebiggyesztett ajakkal,  elksérve egy  savanyú grimasszal.

Már kezdett belefáradni ebbe a munkába.  Minden nap ugyanaz.  Néha már egy koffeinmentes kávé  is feldobja a hangulatot, mert ahhoz másik zacskóból kell darálni a kávét és ügyelni rá, hogy a nagy reggeli vagy  ebéd utáni zűrzavarban a koffeinmentes ahhoz kerüljön, aki kérte.

-         Drágaságom! Ez nem volt koffeinmentes -  morgolódott egy idősebb nő -, máris érzem, hogy sok a savam.   Legközelebb jobban figyeljen!

-         Óh, igen, elnézést, de tudja, akkora itt a forgalom ilyenkor -  próbált magyarázkodni, de utólag már mit tehet?

-         Tarthatnánk itt néhány savlekötő tablettát, amit felajánlhatnánk ilyen balesetek esetén.  Tessék, itt egy Gaviscon!   A kávézó ajándéka!  Vajon az asszonyság hogyan reagálna? – súgta oda  „szépszakáll” .

Az iIyen esetek után pár napig valóban jobban odafigyelt, hogy kinek milyen kávét kell készítenie,  de már négy éve, hogy minden nap ezt csinálja: főzi a kávét és gőzöli a tejet.  Espresso ide,  macchiató oda,  koffeinmentes amoda,  cappuccinók és kornettók, már torkig van mindezzel. Bezzeg, amikor idejött dolgozni!

-         Miért épp egy kávézóra esett a választása? – kérdezte tőle a tulajdonos, amikor  a pályázata után behívták személyes elbeszélgetésre.

-          Szerelmes vagyok  a  kávé illatába !  -  válaszolta ábrándosan, s reménnyel telve, hogy megkapja az állást.

        Nem hazudott, mert valóban szereti a frissen őrölt kávé illatát,  de a mindennapok zűrzavarában   olyan megszokottá vált már a dolog, hogy észre sem veszi. Neki a kávézó munkahely, ahol robotolnia kell, nem pedig a felüdülés és béke szigete, ahová  negyedórára, félórára be lehet térni,  s élvezni a kávézás adta örömöket. Nem úgy tervezte, hogy sokáig itt fog maradni ebben a kávézóban, de  dolgoznia kell,  hogy az egyetemi tanulmányainak a  költségeit  fizetni tudja.  Ez az utolsó éve, s a diploma megszerzése után új munkát keres.  Olyat, amit tanult. Még szerencse, hogy albérletet nem kell fizetnie, mert a nagynénjénél lakik. Viszont ennek fejében besegít a házimunkákba, takarít, vasal, bevásárol, s elkíséri a nagynénjét az orvoshoz, ha kell.  Minden hónapban rak félre egy kis pénzt is, hogy majd megvalósítsa nagy álmát és elutazhasson  Párizsba. Úgy tervezte, hogy  ezzel ajándékozza meg magát az államvizsga és a diplomaosztás alkalmával.  S azért, hogy el ne felejtse ezt,   a kávédaráló fölé több párizsi képeslapot is kitűzött.

      Éveken át várta a nagy Őt,   A Herceget  fehér lovon,  aki nem csak az oltárhoz vezeti, hanem Párizsba is elviszi.  Lehetőleg nászútra.  De  a várva várt hős lovag  mindeddig  nem érkezett meg, s akikkel néhanapján randevúzott,  a fehér ló helyett maximum  fehér biciklivel  érkezhettek volna a randevúra.   Olyan is akadt, aki még a saját kávéját is vele fizettette ki, annyira csóró volt.  Emiatt aztán úgy gondolta, hogy csak magára számíthat, s már nem reménykedett abban, hogy majd valaki elviszi. Pedig igazán nem volt csúnya lány!

       Kávéfőzés közben sokszor hallotta beszélgetni az embereket. Egyszer egy férfi  azt mondta, hogy nem kezd olyan lánnyal, akinek semmije sincs, mert szerelemből nem lehet megélni.    Kíváncsi lett volna rá, hogy ez a nagyszájú mit dolgozik, hol lakik  és hány milliója van a bankban.  Lehet, nincs semmije, ezért akar gazdag lányt!   

-         Jó szórakozást délutánra! -  köszönt el a fiú, aki fél nap szabadságot vett ki. Fogta a dzsekijét, az esernyőjét, lazán intett egyet, és egy lépéssel már kint is volt a cudar esőben.

-         Úgy legyen! – szólt  a   fiú után és tette a dolgát.  Néhány  törzsvendég üldögélt csak a kávézóban, s valószínűnek tartotta, hogy unalmas délutánnak néz elébe.

      Épp  kijött a raktárból, kezében a piros felmosóvödörrel, a rojtos-bojtos felmosóval,  hogy feltörölje a nedves lábnyomokat a bejáratnál,  amikor a jólismert csilingelés kíséretében nyílt az ajtó, és belépett Ő,  vagyis inkább beugrott, mintha egy kutya el akarná kapni a nadrágja szárát hátulról.    A lány szíve nagyot dobbant.  Ez nem lehet igaz. Ez, ez, ez… hihetetlen. Ő itt?

-         Kisasszony, kérem, segítsen!   El kell rejtőznöm a paparazzik  elől!  -  mondta Ő, a híres-neves, minden női szívet megdobogtató  Raul Bontoni,   aki  egy   népszerű tv-sorozatban  a nőfaló  sebészorvost  alakítja,  s aki  számos, teltházas mozifilmben is nagy sikerrel játszotta a csibészt, a  szélhámos éppúgy, mint a hős szerelmest,  elvarázsolva öreget és fiatalt egyaránt.  

A lány pár másodpercre  összezavarodott  a nemvárt találkozástól,  s átkozta a percet, hogy éppen most kellett ennek megtörténnie, amikor a felmosóvödörrel és a rojtosbojtossal épp  csatába indult a lábnyom-sereg ellen.  Nem tudott volna tíz perccel előbb jönni?  Vagy tíz perccel később?  Zavarát még inkább fokozta,  hogy  nem tudta, mitévő legyen.   Szívesen elnézegette  volna  ezt a csodás férfiarcot,   melyet  még így is,  a szemébe húzott kalap alatt is ezer közül felismerne.  Na és azok a tengerkék szemek!  Ki ne ábrándozna Raul Bontoniról ?

-         Kérem !  -   hallotta a férfi  szinte könyörgő hangját, és visszatért a valóságba.  Körbefuttatta tekintetét a kávézó falain, mintha keresne valamit. Látva   a falakon  a számos fotót, melyek bemutatták  a kávézó   platinaszőke  névadójának életét és annak  csábos dekoltázsát, hirtelen eszébe jutott valami.

-         Jöjjön!  -   fogta meg a kezét a   filmsztárnak.  Igen, megfogta a kezét, ő, a kávéfőző kisasszony   és  a raktár irányába húzta. Sajnos nem azért, hogy a csókjaival letámadja, pedig szívesen megtette volna, s erősen kellett uralkodni magán, hogy komoly maradjon.  Előhúzott egy dobozt  a szekrény aljából. Egy jelmez lapult benne.  Egy Marilyn Monroe jelmez, melyet  a tavalyi farsangi bálra szerzett be magának. -   Ezeket vegye fel gyorsan!

     Raul Bontoni  letette esőverte kalapját az ott árválkodó ketteslétra tetejébe,  és ázott ballon kabátját  a létra egyik fokára.  Farmerját, pulóverét, zokniját hanyagul a  szék törött karfájára dobta, vizes sportcipőit berúgta a szék alá,  majd magára öltötte a dobozban rejlő szexi piros ruhát, fejére tette a platina szőke parókát, és lábait belebújtatta a piros tűsarkú cipőbe, ami úgy illett a lábára, mint Hamupipőkének az üvegtopánka.

-         Végre valami haszna is van annak, hogy 41-es lábam van -  nevetett a lány

Szerencsére a ruha  a férfi bokájáig ért, így eltakarta annak   szőrős lábszárát, mert epilálásra már  igazán nem  lett volna idő. 

-         Kisasszony, baj van!   Hiányzik a cici  -   mutatta Raul a mellrészen lelapult ruhát. – Vegye le a melltartóját, úgy látom elég nagy méret!  Jaj, ne haragudjon, nem úgy értettem…

-         Értem én   -  mondta a lány, és egy percen belül már a férfin volt a push-up melltartója, melyet a jobb tartás kedvéért a tartalék mosogató szivacsokkal tömtek ki.

-         Valami  még mindig  hiányzik  -  morfondírozott  a lány,  és addig fötörészett  a dobozban, míg kezébe nem akadt a rikító piros szájrúzs. Gyorsan kirúzsozta vele a férfi  csókratermett száját,  majd kezébe adta a  kis gyöngytáskát és  a napszemüveget.  Lazán a nyaka köré tekerte a fehér szőrme sálat, mely elfedte a férfi  hatalmas ádámcsutkáját.

-          Most üljön le ott, a jobb oldali  sarokban lévő asztalhoz, háttal az ablaknak,  hogy kicsit homályosabb legyen az arca  ! 

-         Egy kávé Marilynnek!  -   mondta hangosan, leadva a rendelést csak úgy, saját magának, s máris térült-fordult,  hozta a kávét,  letett egy női újságot  is az asztalra, majd  végigmérte a Marilynné  avanzsált Raul Bontonit.  -  Hmm.  Nem rossz… de talán jobb, ha felteszi a napszemüveget is!  Így ni. Tökéletes.

       A bárban üldögélő, kíváncsian nézelődő törzsvendégeket pedig együttműködésre kérte, melynek fejében egy-egy ingyen kávét ígért nekik.

-         Végre egy kis izgalom!  -  mondta egyikük, és elismerően bólogatott az álcázott fimsztárt látva.

-         Kár, hogy a feleségem nincs itt, biztosan nagyon élvezné az előadást! Nagyon szereti Raul Bontoni kórházas sorozatát a TV-ben . Minden alkalommal megjegyzi,hogy egy ilyen sebészorvossal  ő is szívesen kivetetné a vakbelét -  szólt a másik.

-         Legalább lesz mit mesélned neki,  amikor haza mész!  -  jegyezte meg a harmadik és mindhárman élénken figyelték az eseményeket.

     Csilingelt az ajtó,  majd  két férfi lépett be,  egyiküknek  hiper-szuper digitális fényképezőgép lógott a nyakában. A másik egy hosszúnyelű, szőrösfejű  mikrofont cipelt.

-         Ők lesznek a paparazzik -    állapította meg  a lány,  és széles mosolyt varázsolt az arcára, úgy várta őket a pult másik oldalán.

-          Ezt már elbaltáztuk -  mondta az egyik fotós.

-          Mintha  a föld nyelte volna el ! – szólt a másik.

-         Itt tűnt el a sarkon valahol….  -  és végignézett a bárban üldögélőkön, mintha keresne valakit.

-          Kisasszony, nem látta véletlenül Raul Bontonit itt a kávézó előtt? Esetleg, hogy merre ment?

-         Raul Bontonit? A filmsztárt?  Ó, bárcsak láttam volna !    Mit nem adnék érte, ha betévedne ide, és főzhetnék neki egy kávét!   Jaj, elnézést, kicsit elábrándoztam. De már a neve hallatán is lázba jön az ember lánya!     Mivel szolgálhatok, uraim? Kávé, cappuccino?

-         -  Két kávét,  legyen szíves!

      Mialatt a lány készítette a kávékat,  észrevette, hogy a két paparazzi  élénken szemléli a szőke nőt a homályos sarokban.   Vajon miről susmognak?   Kivitte a rendelést, lerakta eléjük, majd mint akinek éppen ott a közelben kell takarítania,   elkezdte törölgetni a szomszédos asztalokat, hogy hallja, miről beszélgetnek.  Minden kétséget kizáróan  a   szőkeségről  folyt a társalgás, mert gyakorta arrafele bámultak.

-         Kisasszony, mondja,  maga szerint is az a nő, ott a sarokban,  a napszemüveges, a piros ruhás, tényleg  hasonlít ?  

        A lány ereiben megfagyott a vér.  Hát persze hogy hasonlít,  hiszen ő maga Raul Bontoni. Raul Bontoni személyesen!  Amikor egyikük megfogta a fényképezőgépét, szinte már biztos volt benne, hogy felismerték az álruhás sztárt, és leleplező bizonyítékként fényképet is akarnak róla készíteni.

-         Hozhatok  még valamit?   - lépett oda hozzájuk hirtelen, remélve,  hogy talán meg tudja akadályozni a következő lépést.  A vizes rongyot, ami a kezében volt, ledobta eléjük az asztalra, de rá se hederítettek. Az ál-Marilyn Monroe jobban érdekelte őket.

-         Már több utánzatot láttam, de ez a nő…  ez, ez tényleg nagyon jó!   -  mondta az egyik paparazzi.

-         Szerintem is jó,  de  ebben a ronda időben, idebenn, ott a sarokban  minek van rajta a napszemüveg? – kérdezte a másik.

-         Álcának, nehogy felismerje valaki   -   magyarázta  a kollágája.

      A lánynak hatalmas kő esett le a  szívéről a megkönnyebbüléstől, szinte hallani lehetett a huppanást a cementlapon. Nem ismerték fel!   Ujjongott örömében, persze némán.  Ám ekkor Marilyn felemelkedett a székről és ringó csípővel elindult   a mosdók irányába. Minden szempár rámeredt. Úrjézus! Mindjárt kitöri a bokáját abban a cipőben!  De Raul Bontoni olyan határozottan,  olyan csábos eleganciával lépkedett,  mint egy igazi nő, aki éjjel nappal tűsarkúban jár, és a divatbemutatók  kifutóin edzi magát. Nem hiába, ő  A Sztár!

-         Rögtön jövök, aranyom,  csak a mosdóba megyek  -  búgta édesmézes hangon a lánynak, megsimogatva annak rémült arcát.

-         Láttad ?  A férfi WC-be ment be   -    döbbent meg az egyik paparazzi. -   De hát akkor ez… ez….

-         Jaj, hát ő  csak egy   trans…  -  szólt hirtelen a lány ,  mielőtt gyanút fognának,  és legyintett egyet a kezével.  - Gyakran jár ide, Marilyn Monroe-nak képzeli magát. Van , hogy egész nap itt ül, rúzsozza a száját, lakkozza a körmeit, és  várja, hogy jön majd egy producer, aki felfedezi!  Esetleg ha ismernek egyet, szóljanak már pár szót az érdekében!

-         Majd küldünk egyet  - nevettek, kifizették a két kávét, és amint kiléptek az esőre, jött egy taxi, amit azonnal leintettek.

       Amikor Raul Bontoni kijött a wc-ből, örömmel nyugtázta, hogy már nincsenek ott. Hevesen kalapáló szíve végre lassúbb ütemre váltott.

-         Akkor én most  bemegyek a raktárba és visszaváltozom – nézett hálálkodó ábrázattal a lányra.    Lábait kibújtatta a piros tűsarkú cipőből, mely kissé  már belevágott magas lábfejébe. Levette a szexi piros ruhát,  a platinaszőke parókát és egy papírzsebkendővel lepucolta a  rúzst a szájáról.   

-         Ez a magáé -  jött ki kis selytelmes mosollyal kis idő múlva és  egyik kezében lógatta    a kölcsönkapott  melltartót, másikban a még mindig vizes kalapját.   – A szivacsokat otthagytam a polcon. Köszönöm! Nagyon köszönöm amit értem tett!   -  hajolt oda a lányhoz   és megpuszilta az arcát. Megérezte annak  friss, tiszta  babaszappan illatát, melyet órákon át is szívesen szagolgatott volna, lehetőleg minél közelebbről. A lány belenyúlt a farmerja hátsó zsebébe, és előhúzta a telefonját.

-         Csinálhatok egy közös selfit? -  s válaszra sem várt, máris  odabújt  Raul Bontonihoz, aki széles amerikai mosollyal átölelte a lány vállát, miközben az beállította a telefont a megfelelő távolságba, hogy mindketten jól látszódjanak a fotón.  Máskülönben ki hinné el?

-         Egy selfi és más semmi, a vágyam csak ennyi  - énekelt  a férfi.

-         Egy csóóóók és más semmi, a vágyam csak ennyi  -   folytatta  a lány.

-         Csak ennyi?  Akkor tegyünk róla, hogy ne csak vágyakozzon rá! –  és  ajkaik már  csak két cm-re voltak egymástól, már-már össze is értek, amikor a  három tözsvendég tapsolni kezdett, megzavarva ezzel az érzéki közeledést.

-         Nem, nem csak ennyi  -  válaszolta a lány, s álmodozva nézte a férfi tengerkék szemeit, melyek egy pillanatra  nem rá, hanem valahová a kávéfőzőgép irányába meredtek a kitűzött képeslapokon állapodtak meg.

-          Meghívhatom  egy kávéra?  -  kérdezte Raul Bontoni  s a lány már ugrott volna a pult mögé, hogy kávét főzzön, amikor a férfi  megfogta a kezét   és  szorosan  magához húzta. Átölelte mindkét karjával,  mélyen belenézett a szemébe, s a babaszappan illatától megrészegedve   újra megkérdezte:

-           - Meghívhatom egy kávéra…  Párizsba?

 

A kávézó másik sarkában mozgolódás támadt.

-         Fiúk, lányok,  köszönöm. Remek volt!   -  szólt a rendező, és elővette kedvenc kubai szivarját. -  Pakolhattok. Ennyi volt! -  mondta még két slukk között  és lábait felrakva a szemben lévő asztalra  tovább eregette a füstöt.

 

 

Fodor Gyöngyi – A meglepetés

A hús a sütőben barnult, a serpenyőben sisteregtek a zöldségek. A bor a hűtőben volt. A kenyeret már felszelte, és az asztalra tette, amelyet egy csodálatos terítővel takart le, melyet az anyja hímzett neki, mielőtt férjhez ment. Megsimogatta a különleges anyagot az ujja hegyével, majd a mesterien  kifaragott asztallábra esett a tekintete. A luxus immár élete része volt évek óta, de még mindig nem szokta meg teljesen. Elnézte a csillogó kristálypoharakat, a raffinált ezüst evőeszközöket. Mindent úgy rendezett el, ahogy Mike-nak tetszett.

Aznap reggel azt mondta a férjének, hogy amikor majd hazaér a munkából, meglepetés fogja várni. Nem egy különleges vacsora, hanem valami egész más. Megkavarta egy kicsit a serpenyőben lévő zöldségeket, miközben Mike-ra, és a kapcsolatuk kezdetére gondolt. Egy karácsonyi partin ismerték meg egymást. Rebecca akkor még Thomas barátnője volt. Thomas és Mike régóta ismerték egymást,  barátok voltak. A nő először nem is akart elmenni erre a partira, jobban szeretett volna az ő baráti társaságával ünnepelni, de a férfi ragaszkodott hozzá. Néha arra gondolt, mi történt volna, ha nem megy el, lehet nem is ismerte volna meg a férfit. Vagy valahogy mégis egymásra találtak volna? Mindenesetre ott volt aznap este és ő is. A tekintetük találkozott. A szeme vonzotta, mint egy húsdarab az éhes kutyát. Abban a pillanatban, amikor meglátta, vágyott rá, de magában azt mondta, hogy a parti hamarosan véget ér, és nem fogják látni egymást többet. Tehát a probléma meg van oldva. Kicsivel később bemutatták őket egymásnak. A két férfi nem csak barát volt, hanem ugyanannál a cégnél dolgoztak. Thomas vitte oda Rebeccát bemutatni Mike-nak. Ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövetett.

Mike és Rebecca titkos kapcsoaltba kezdtek, amely hónapokig tartott, mígnem a nő már nem tudta elviselni a kettős élet súlyát, és mindent bevallott Thomasnak, aki emiatt otthagyta. Se több, se kevesebb. Nem szenvedett. Már nem érdekelte. Egyetlen dolgot akart, mégpedig Mike-ot. Néhány hónap után már házasok voltak. Rebecca nem csak a férfival, hanem a luxussal is házasságot kötött, mert Mike gazdag családból származott, és remek fizetése volt. A városon kívül laktak egy előkelő házban, melyet csodaszép zöld park vett körül, és a menyország egy kis darabja volt.  Nem túl messze a várostól, és nem túl közel a kaotikussághoz.  Öt éve voltak házasok.

A nappali ablakához ment, amely a műútra nézett, és miután kissé elhúzta a függöny, kinézett. Körülbelül negyed óra a távolság az irodától, pillanatok alatt hazaérhet a férje. Hamarosan meglepetést okoz neki. Amikor meghallotta, hogy a kulcsok zörögnek a zárban, felugrott a kanapéről.

-         Szia, Szerelemem – köszöntötte a férjét, aki aktatáskával a kezében belépett a házba, haja kissé kócos volt, és puffogva csukta be az ajtót maga mögött.

-          Hello, Baby – üdvözölte Mike a feleségét, odament hozzá, és megcsókolta.- Kimerült vagyok, rossz napom volt ma!

-          Mi történt? – kérdezte Rebecca kedveskedve, de a férfi csak legyintett egyet a kezével, és elindult az emeletre a faragott mahagoni lépcsősoron.

Rebecca megdörzsölte a kezét, eléggé ideges volt a rájuk váró este gondolata miatt. Amikor Mike visszatért a nappaliba, meglazította a nyakkendőjét, és kissé kigombolta az inget. Mellkasa kilátszott a fehét szövet mögött. Odament a feleségéhez, és átölelte.

-          Szóval? Akkor lesz kedves meglepetés ma este? – kérdezte Mike.

-          Igen, de türelmesnek kell lenned. Előbb egy remek vacsora vár rád, az is valami, vagy nem? – nevette el magát Rebecca, és a férfi is nevetett.

-          Akkor együnk, mert farkaséhes vagyok – mondta, és bement az ebédlőbe, melynek közepén egy hosszú asztal állt, de ők ketten soha sem ültek távol egymástól, hanem szorosan egymás mellett, hogy megfoghassák egymás kezét, vagy az asztal alatt megérintsék egymás lábát a térdükkel. Ritka volt, hogy be tudták fejezni a vacsorát, vagy eljutottak a hálószobáig, mert  a  nappaliban a kanapén, vagy a szőnyegen  szeretkeztek.

Rebecca benézett az ebédlőbe, és látta, hogy Mike már leült a helyére, és elvett egy szelet kenyeret. A konyhába ment, kivette a húst a sütőből, és egy szép tálra tette. Körberakta zöldségekkel, és behozta az asztalra.

 

-          Et voila – kiáltott fel.

-   Hú, hihetetlen, az én szépségem ma este igazi műalkotást készített – mondta Mike, és megsimogatta a nő combját.

-          Ah-ah – gúnyolódott a nő, és leült. - Mit mondasz? – kérdezte  és felvette az evőeszközöket.

   

A férfi megemelte a hüvelykujját, mutatva, hogy ez remek, anélkül, hogy abbahagyta volna az evést. Rebecca félénken elmosolyodott. Beszélni akart vele, mielőtt meglepetést okozna neki. Magyarázkodnia kellene, vagy legalábbis megpróbálni, de a szája hirtelen kiszáradt, és még a nyelés is nehéz volt. Talán nincs szükség magyarázkodásra. Úgy döntött, hogy megpróbálja élvezni a vacsorát.

-          Finom volt minden, Reby -  hajolt oda Mike a feleségéhez, és megsimogatta az arcán.- Oké, akkor eljött a várva várt pillanat – suttogta huncutkodva. Izgatottnak látszott, ki tudja mi járt a fejében.- Jöhet a meglepi.

-          Igen, persze, de először piritóst szeretnék készíteni – mondta Rebecca. Felkelt, és visszament a konyhába.

-          Akkor itt várok – kiáltotta utána a férje.

-          Rendben, de ne mozdulj, maradj ott, ellenkező esetben elrontod a meglepetést – válaszolta a nő. Biztos akart lenni abban, hogy Mike nem követi.

Miután a konyhába ment, egy pillanatra megállt. Keze enyhén remegett. Tényleg ezt akarja? Biztos benne?  Az agya azt mondta neki, hogy talán nem ez a helyes választás, talán van egy másik út is. Egy civilizáltabb, békésebb, egészségesebb. De a szíve őrülten dobogott, ritmusa zengett az egész testében, mintha azt sikítaná, hogy tedd meg, csináld.  Kivett két csillogó kelyhet a szekrényből, és kibontotta a különleges, drága bort.. Öntött a vörös folyadékból mindkét pohárba. Kihúzta a legalsó fiókot, és az alján, jó mélyen elrejtve megkereste a kicsi kis fiolát, mely ciánt tartalmazott, és a jobboldali kehelybe öntötte. Lassan megpörgette, hogy összekeveredjen a borral, és várt néhány percet.

“A jobb oldali. Ne tévedj! “ , mondogatta magában. “ A jobb oldali”

Talán anélkül, hogy észrevette volna, egy kicsit túl sok időt töltött a konyhában, mert hirtelen a férje hangját hallotta.

-          Drágám, minden rendben van ott? Mit csinálsz?

Rebecca összeszedte magát, és még mindig kissé remegve vette fel a két poharat. Mosolyt erőltetett, és visszament az  ebédlőbe.

-          Itt vagyok – mondta mosolyogva, és a jobb kezében tartott poharat Mike elé tette. Felemelte a baloldalit. – Kettőnkre!

Mike furán mosolygott rá. Rebecca nem tudta megmagyarázni, miért tette. Egy ideje nem szerette Mike-ot, de nem is utálta. Csak únta, hogy állandóan ugyanazt az arcot látja maga körül, amikor reggel felébredt, amikor köszöntötte, mielőtt munkába indult, amikor este hazajött. Még akkor is az ő arcát látta, amikor a kertésszel szexelt, aki hetente kétszer jött el gondozni a virágágyásokat, és persze megöntözni Rebecca rózsalugasát is  abban az ágyban, ahol a férjével aludt. Valójában nem is törődött a kertésszel, vagy a vele való kapcsolatával, párszor megtette vele, ennyi volt, és semmi több.

Az igazság az volt, hogy Rebecca nem tudta elfogadni, hogy életében a legfontosabb Mike. Eleinte gyönyörű volt. Szép volt, hogy volt valaki, akinek szánhatta magát, aki imádta. De aztán idővel csak bosszantó lett. Olyan irritáló, hogy kimerült tőle és végül fárasztóan elviselhetetlenné vált.

-          Ránk – emelte fel a poharát Mike.

Rebecca ivott egy korty bort, türelmetlenül az eljövendő időre gondolt, amikor Mike ajka megérintette a sötét italt. De hirtelen letette a poharat az asztalra, és szó szerint a nőre vetette magát.

         - Nem tudok ellenállni – suttogta, és szenvedélyesen csókolgatni kezdte. Rebecca csalódott

volt, hogy a férje nem itta meg a bort, de úgy gondolta, kényezteti magát. A halálra itélt férfi utolsó kívánságát még teljesíti. Pár másodperc múlva már a hálószobában voltak és őrülten szeretkeztek. Utána a férfi cigarettára gyújtott. Rebecca szeretett volna visszamenni az ebédlőbe, mert kétségei támadtak az eredeti tervével kapcsolatosan. Úgy gondolta, véletlenül leveri a mérgezett borral teli poharat. 

- Gyönyörű vagy – mondta Mike.

- Ó, köszönöm – mosolygott a nő.

- Nagyon vonzó nő vagy, nagyon, én én őrülten féltékeny vagyok, Reby -  a nő nem értette, hová akar kilyukadni a férje, aki megsimogatta a haját, majd összeborzolta elvetemülten mosolyogva. Hirtelen brutálisan megragadta és a hüvelyk ujját erősen a nő arcába nyomta. Rebecca felsikoltott a fájdalomtól.

- Mike, mit csinálsz?

- Tudod, hogy féltékeny vagyok? Tudod? – kérdezte a férfi.

- Megrémítesz. Persze, hogy tudom, de miért csinálod ezt?

- Mondd, szerelmem, miért engeded, hogy a kertész megdugjon? Mi? Na erre válaszolj!

 Rebecca megdermedt. Minden megdermedt benne. A vérkeringése leállt, a szíve nem dobogott. Csupasznak érezte magát, mint egy fa a hideg hóviharban, egyedül. Sirni kezdett.

-          Honnan tudod? – kérdezte szinte hallhatatlan hangon.

-         Tudom, mert tudom, és kész. Azt hiszed,hogy okos vagy, de nyilvánvalóan nem vagy elég okos – felelte Mike, és egyre szorosabban fogta.

-          Ok, ok, kérlek, hallgass meg! – Rebecca megpróbálta lenyelni a szájában összegyűlt nyálat, nem sok sikerrel. – Mike, kérlek… sajnálom… én … egyedül éreztem magamat. Egyedül éreztem magam és tévedtem. Kérlek, próbálj megérteni!

Mike elengedte és ököllel a hátsó falat ütötte. Rebecca felugrott az ágyra és sikoltozni kezdett, a férje örjönve üvöltözött.

-          Megérteni? Mit? Azt hogy kurva vagy? -  vörös volt, dühös, és a nő még soha sem látta ilyennek. – Úgy döntöttem, hogy egyeszerűen nem tudom elfogadni – kiabálta, és pimaszul nézett a nő arcába. – Megöllek, te rohadt kurva!

Azzal elkapta a nőt, leteperte az ágyra, és mindkét hüvelykujját a nő torkához szorította. Rebecca zihálni kezdett, fojtott hangok jöttek ki a szájából, karjai könyörtelenül lengtek, eredménytelenül csapkodták Mike hatalmas karjait. Arcszine kezdett elkékülni, miközben a szemei véresnek látszódtak. Nyelve kilógott a száján, mintha menekülni akarna. Könyörgő pillantása semmit sem jelentett Mike számára. Eltorzult arccal, őrült tekintettel egyre jobban szorította a felesége nyakát. Rebecca saját fejében sokszor ismételte ugyanazt a kifejezést, újra és újra: a jobb oldali, ne tévedj. Amint Mike elengedte szorítását, Rebecca feje oldalra hullott élettelenül. Egész teste bizonyos értelemben ellazult, elhagyta magát a halál ölelésében. Mike izzadt és fáradt volt, mint másfél órás edzőterem után.

Még midig az ágyon térdelt Rebecca fölött. Nem akarta így látni, de ugyanakkor azt érezte, hogy nem bánta meg, amit tett. Felkelt az ágyról, háttal a halott feleségének, és kissé terpeszben, ökölbe szorított kézzel állt néhány percig. Azt mondogatta magának, hogy nem volt más választása. Miért tette ezt vele Rebecca, nem értette, hiszen mindent megadott neki, de a nő köpött rá, mintha semmit sem érne mindez.

 

-          Ő akar engem…  ő akart engem… - mondogatta, és észre sem vette, hogy hangosan beszélt.

       

A fürdőszobába ment, és a tükörbe nézett. Szégyellte magát, amint megpillantotta a tükörképét. Könnyek gördültek ki a szeméből, és nem tudta megállítani őket. Egyik kezét a tükörképére tett, hogy eltakarja, mert undorodott magától.

 

-          Nem bánom, nem bánom, nem bánom – próbálta igazolni a tettét.

 

Mintha immateriális erő mozgatta volna, visszaszaladt a hálószobába, mert arra számjott, hogy Rebecca ott van, élve és szépen, édesen mosolyog rá. Ehelyett még mindig az ágyon feküdt tágra nyílt szemekkel mereven a mennyezetet bámulta. Dühösnek érezte magát. Dühös volt, mert a nő kereste a bajt magának. Senki sem hibáztathatja őt ezért.

 

-          Nem az én hibám! –  sikította. – Nem az én hibám.

 

Meg kell nyugodnia. Úgy érezte, hogy mindenáron meg kell nyugodnia, hogy lehiggadva elgondolkodjon, most mitévő legyen. Meg kell próbálnia ellazítani az idegeit. Visszament az ebédlőbe, odament az asztalhoz, felemelte az egyik kristálypoharat, és kiitta a bort.

   Azt, amit Rebecca a jobb kezében tartott.